Több megközelítésből is leg volt a Škoda Superb országos bemutatója: soha ennyi emberrel nem találkoztam még autós rendezvényen és soha ilyen kevés adat nem hangzott el egy újdonság hazai premierjén. Az ok, hogy ez nem sajtóesemény volt, hanem a márka hívta meg egy színvonalas estére partnereit...
Egy igazán meglepő, sőt megdöbbentő vészfékszerkezetet mutatott be a Magyarországon is gyárral rendelkező, a biztonsági övekről ismert svéd Autoliv cég, melynek a Torricelli Vacuum Brake (Torricelli vákuum-fék) nevet adta. Az autó féktávolságát 40%-kal képes csökkenteni. Ennek apropóján – kis...
Vasárnap a Hungaroringen rendezték meg A közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjét. 21 család indult, a főnyereményt, a vadonatúj Skoda Fabia kombit a Baranya megyéből érkezett Nagy család nyerte meg.
Singer Vehicle Design, így hívják azt a 2009-ben alapított kaliforniai céget, amely csodákat művel a legendás sportkocsi korábbi változataival.
Mi a közös a dán Arrivában, a görög légierőben, a Royal Dutch Shell-ben, az ESB-ben, a Bolk Transport-ban és a British Telekom-ban? Egy dolog biztosan: ezek a szervezetek mindannyian fontos prioritásként kezelik a közlekedésbiztonságot a saját dolgozóik és a vásárlóik körében egyaránt. És...
Szinte minden héten olvashatunk elemzéseket állítólagos angol szakértők tollából valami lényeges vagy igazán lényegtelen témában. Ennek ellenére is nagy érdeklődés előzte meg Az ICDP (International Car Distribution Programme) angliai szakmai konferenciáját. Egyrészt nemcsak angol szakértők...
Alapításának 25. évfordulóját ünnepelte az M1-es autópálya komáromi lehajtójánál fekvő, haszongépjármű kereskedelemmel foglalkozó Eurotrade Kft. Egy aktatáskával kezdtek, s úgy gondolta, műtárgy kereskedelemmel foglalkozik majd - idézte fel a múltat Szűcs Attila tulajdonos.
Elsősorban a használtautó vásárlókat foglalkoztatja a kérdés: vajon van-e megoldás a visszatekert kilométerórák és trükkös használtautó nepperek ellen? Míg ezidáig nemhogy egy laikus családanyát, de még egy autóbolond férfiembert is nagy eséllyel át tudott ejteni a palánkon egy közepesen...
Az autóiparban végzett legfrissebb tanulmányok feketén-fehéren bebizonyították: A járművek karbantartási gyakorisága továbbra is folyamatosan csökken. Ennek oka: A járművek minősége egyre jobb lesz. Ezen kívül a gyártók egyre hosszabb kötelező karbantartási időszakokat írnak elő. A gyártók a kb...
Pontosan egy hónap múlva, július 10 és 12 között rendezik meg Kocson a Nemzetközi Kocsitoló Fesztivált. A 17. versenyt első alkalommal támogatja az Autós Nagykoalíció, amelynek elnöke, Knezsik István Kocs polgármesterével a Komárom-Esztergom megyei településen tartott sajtótájékoztatót a...