Tesla

Elon Musk vagyona idén először csökkent 157 billió forint alá dollár alatt

2025.02.11.

Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az általa alapított Tesla részvényárfolyamának jelentős csökkenésével függ össze - számolt be a Bloomberg kedden.

A Tesla részvényára mintegy 27 százalékkal esett azóta, hogy tavaly decemberben történelmi csúcsra emelkedett annak reményében, hogy Elon Musk közelsége Donald Trump elnökhöz, növeli a cég vagyonát.

A Tesla árfolyamvesztesége kiemelkedően nagy volt a múlt héten, amikor a részvény 11 százalékot veszített az autógyártó csökkenő eladási adataira.

Januárban különösen a németországi autóeladások zuhantak, 59 százalékkal, míg a kínai eladások 11,5 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest.

A Tesla részvénye hétfőn már negyedik napja esett zsinórban a New York-i tőzsdén, árfolyama 3 százalékkal, 350,73 dollárra süllyedt.

Elon Musk volt az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 400 milliárd dollárt, 2024. december 17-én 486,4 milliárd dolláron tetőzött Donald Trump megválasztása nyomán. A Bloomberg vagyonuk alapján milliárdosokat rangsoroló Billionaires indexe szerint Elon Musk vagyona kedden 394,6 milliárd dollár volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....
2025.12.21
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei....
2025.12.21
A híd ünnepi díszkivilágítása 2025-ben december 26-ig látható: zöldbe boruló pilonok, fények és....
2025.12.21
A Leoni intézkedése a Leoni Wiring Systems aradi üzemét érinti. ..
2025.12.21
Bár az ünnepek előtt véget ér a Bubi második generációja, karácsony után is lehet majd tekerni a....