Tesla

Elindult a gyártás a Tesla új sanghaji akkumulátor üzemében

2025.02.11.

Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat Megapack akkumulátor egységeinek gyártása Sanghajban - jelentette a kínai állami média.

A média jelentése szerint a Megafactory névre hallgató üzem kezdetben évi 10 ezer Megapack egység, azaz összesen 40 gigawattóra (GWh) energiatároló kapacitással rendelkezik majd, mellyel a vállalat 2025-ben az energiatárolók telepítésének 50 százalékos növekedését várja éves szinten.

A mintegy 200 ezer négyzetméteres területen elhelyezkedő új sanghaji üzem körülbelül 1,45 milliárd jüan (202 millió dollár) összértékű beruházást jelent - közölte a Tesla-üzem vezetősége.

"Ismét tanúi lehettünk Sanghaj és a Tesla hihetetlen gyorsaságának. Izgatott vagyok, hogy ez a gyár egy izgalmas évet indít el a Tesla számára, és bízom benne, hogy az új gyár a Tesla globális termelési hálózatának egyik sarokköve lesz" - mondta Mike Snyder, a Tesla alelnöke a keddi megnyitó ünnepségén.

A Megafactory üzemének alapkövét tavaly áprilisban tették le, mellyel ez az első Megapack egységeket gyártó létesítmény az Egyesült Államokon kívül. A Megapack elsősorban az elektromos energiaellátó hálózatok ellátási és terhelésingadozásainak a kiegyenlítésére, stabilizálására szolgál.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..
2025.02.14
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100....
2025.02.14
Milyen életművet alkotott Stefan Lengyel, a magyar és a német designszakma egyik legjelentősebb....
2025.02.14
A közlekedési minisztérium már ismeri az egész Szlovákiára kiterjedő egységes menetjegyrendszer....
2025.02.14
Az autóipar erőteljesen kezdte 2025-öt. Az év elején 16,5 százalékkal nőtt az új regisztrációk....
2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..