Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély parkolóhelyigényű autók is, egyelőre meg kell elégedniük azzal, hogy nem szűnik meg teljesen a belsőégésű motoros kocsik forgalmazása egy évtized múlva.
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert anyagok újrahasznosításának arányát, az uniós tagállamok és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodás értelmében - közölte minap az Európai Bizottság.
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik fenntarthatóságán a Mercedesnél a borzasztóan érdekes Tomorrow XX program keretében.
Bár a német üzletemberek elejétől fogva látták, mennyire kockázatos engedni a kínai befolyásnak és kitenni magukat a kínai piacnak, a hatalmas profit érdekében feladták függetlenségüket és így a jövőjüket is.
2025 őszén színtiszta ujjgyakorlatként prezentálta négykerekű terepmotor-koncepcióját a Toyota. Mostanra viszont kiderült, beleszerettek az ötletbe, és komolyan gondolkodnak azon, hogy gyártásba kellene venni a Scion 01-est.
Ritkán fordul elő, hogy egy Lexus tanulmányautó mögött nem a Lexus valamelyik stúdiója, hanem egy kölni iroda áll – ráadásul Ford logóval az ajtaján. Még ritkább, hogy az egész egyetlen nap alatt összeálljon a ceruzavázlatoktól a látványtervekig. Márpedig pontosan ez történt: a Ford...
A Ford Mondeo neve sokáig egyet jelentett az európai középkategóriás szedánok világával, de a dicső modell távozott az öreg kontinensről, hogy újra és újra életre kelljen de távolabbi égtájakon, jelesül Kínában.
A Renault a 2025-ös Solutrans 2025 szakkiállításon hivatalosan is bemutatta a Trafic legújabb, kizárólag elektromos hajtású generációját, amely a márka első „software-defined vehicle” (SDV) architektúrára épülő járműve.
Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a BYD Auto Hungary Kft., amely új gyakornoki lehetőségeket nyit a hallgatók előtt, és erősíti az SZTE gazdasági-társadalmi beágyazottságát. Ez új szintre emeli az egyetem és a kínai autógyártó közös szakmai és kutatási törekvéseit...
Az új Audi Q3 számos területen állít fel új mércét, például az akusztikában: a teljes akusztikai fejlesztés az Audi Hungaria kompetenciaközpontjában valósult meg.