Pécsett már átvették, Budapesten pedig átadásra készek a Rába-Volvo együttműködésben szállított első autóbuszok. A szállítások a szerződésben vállalt határidő szerint megkezdődtek, a buszprogram valamennyi eleme a várt ütemben halad.
A német prémium autógyártók között a Mercedes-Benz elsőként építi be autóba az Apple CarPlay multimédiás rendszert. A későbbiek során elérhetővé váló rendszer működését a Mercedes-Benz egy már megrendelhető, új C-osztályban mutatta be a Genfi Autószalonon. A Google szintén dolgozik egy autós...
Biciklizni érzéki élmény. Ragadd meg a szarvát! Kapd a lábad közé a vázát! Hajtsd az uralmad alá, engedelmeskedjen a nyomorult!
A hollywoodi akciósztár azokat viszi el egy körre az M47-es Patton tankjával, akik adakoznak egy jótékonysági alapítvány számára.
A közel 400 lóerős Grantával James Thompson és Rob Huff próbálja majd meg legyőzni Michelisz Norbit és Sébastien Loeböt.
A Peugeot Frédi-Béni márkakereskedés és szerviz tulajdonosáról kiderült, miért kapta a cég ezt a vicces nevet. Egyúttal a taxizástól az ország legjobban teljesítő oroszlános márkakereskedésének felépítéséig mindent átbeszéltünk és megtudtuk azt is, hogy kiről énekelt a Pa-Dö-Dö – és velük együtt...
Hihetetlen izgalmakat hozott az év első, esőben rendezett időmérő edzése Ausztráliában.
Két video mutatja be szemléletesen a technológia működését.
A készülő Jedlik Ányos-program az elektromos autók elterjedését támogatná adókedvezményekkel, támogatásokkal, parkolási és közlekedési könnyítésekkel.
Ebben az évben is számos rendezvényt – állami ünnepséget, megemlékezést, demonstrációt – tartanak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.