elektromos autó

Több elektromos autót akar a magyar kormány

2014.03.15.

A készülő Jedlik Ányos-program az elektromos autók elterjedését támogatná adókedvezményekkel, támogatásokkal, parkolási és közlekedési könnyítésekkel.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten jelentette be, hogy intézkedéscsomag készül az elektromos autók elterjedésének támogatására, amelynek keretében adókedvezményekkel, támogatásokkal, parkolási és közlekedési könnyítésekkel ösztönöznék a környezetbarát modellek használatát. A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ehhez 2020-ig körülbelül 68 ezer töltőállomás is létrejöjjön - tette hozzá.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: nagyon fontos lépésnek tartják a program kidolgozását, amelyet ők maguk is szorgalmaztak. Emlékeztetett arra, hogy az MGE korábban már javaslatot tett ilyen támogatási rendszerre, és a készülő programhoz is szeretnék szakmai észrevételeiket hozzátenni.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy a program hatására lendületet vehet az e-autók kereskedelme és használata, rámutatott azonban arra, térhódításukat jelenleg még számos probléma nehezíti. Ezek egyike, hogy az elektromos autók ára a hagyományos üzemanyagot használó modellekhez képest magas, ugyanakkor használhatóságuk több szempontból is korlátozottabb. Ezért átgondolt kedvezményekre van szükség, amelyek kellően ösztönzőek a vevők számára.

Hasonlóképpen meghatározó az üzemanyagvételi infrastruktúra megteremtése, valamint az áram ára - hívta fel a figyelmet. Elmondta azt is, hogy e-autóból jelenleg 2-3 típushoz lehet hozzájutni Magyarországon, a kínálat véleménye szerint bővülni fog az ösztönző program hatására.

Magyarországon és Európában elsőként az Opel jelentkezett a mindennapi használatra alkalmas, kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóval, az Amperával. Az MTI-vel a cégnél közölték: üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az elektromos autók elterjesztését. Rámutattak: a rendkívül környezetbarát, de ma még drága technológia térnyerése jelenleg nem lehetséges állami támogatás nélkül.

Amperából Magyarországon eddig minimális darabszámban értékesítettek, ámbár egyik példánya éppen a környezetvédelmi államtitkárság szolgálati autójaként járja az utakat.

A legnagyobb magyarországi importőr cég, a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria szintén üdvözölte a kormány törekvését a környezetbarát motorizáció támogatására. A Volkswagen AG ugyan azon az állásponton van, hogy az e-autó mint tömegtermék ideje még nem jött el, de szintén rendelkeznek már hibrid-technológiával. A nyáron Magyarországra is megérkezik az e-Golf, majd az Audi3 e-tron - jelezték.

Magyarországon 2010-ben adták át az első elektromos töltőállomást, azóta néhány tízes nagyságrendben nyíltak elektromos autók töltésére alkalmas állomások. Ezekből kilencet működtet az Elmű, amely így akart részt vállalni a környezetbarát közlekedés népszerűsítésében. Ezeknél a kutaknál 2014. végéig ingyen tankolhatnak az elektromos autók.

Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: a kísérleti üzemben működő kutak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ingyenes tankolás nem elég ösztönző az e-járművek érzékelhető szaporodásához. Amíg egy középkategóriás  e-jármű ára 10 millió forint körül alakul, nem térülhet meg a tulajdonosa számára - mondta.

Meghatározó tényezőnek nevezte az áram árát is. Rámutatott:  még nem lehet tudni, hogyan alakítja a kormány a későbbiekben az áram mint üzemanyag árát, miután nem háztartási áramról van szó, és hogyan viszonyul majd ez a többi üzemanyaghoz, terheli-e például jövedéki adó.

Boross Norbert jelezte: az Elmű az idén még kilenc töltőállomány nyitását tervezi, ezek kiépítése néhány százezer forinttól több millióig terjed. A kutak fizetőssé tételével a cégnek számlázási és tarifarendszert is ki kell alakítania - tette hozzá.

Az elektromos autók villanymotorral hajtott járművek, amelyeknek fő erényük, hogy szennyezőanyagot nem bocsátanak ki és csöndesek, emiatt a városi közlekedésre rendkívül alkalmasak. Az energiát az autók számára jellemzően újratölthető nikkel-fém hidrid vagy lítium-ion akkumulátorok biztosítják, amelyek viszonylag drágák. Ez az autó árában is megmutatkozik, amely akár 50-80 százalékkal is magasabb lehet, mint egy hasonló kategóriájú hagyományos üzemű járműé. További költséget jelent, hogy akkumulátorának élettartama 3-5 év, tehát cserélni kell.

A jelenlegi e-modellek egy töltéssel átlagosan 100-200 kilométer megtételére képesek. Hátrányuk, hogy feltöltésük időigényes, a töltő típusától függően 1-8 óráig is eltarthat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.01
Több európai országban tizenhárom gyanúsítottat állítottak elő csalás, okmányhamisítás és pénzmosás....
2024.06.01
A japán cég 26 milliárd forintos beruházásának nem csak helyi, és nem is csak magyar, hanem komoly....
2024.06.01
Jól indult sokaknak az év Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára.....
2024.06.01
A francia közel tökéletes teljesítményt nyújtott, de az előnye így is kicsi a Hyundai Motorsport....
2024.06.01
A Veszprémi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának....
2024.06.01
Svájcban a vadászpilóták az ország nyugati részén fekvő egyik autópályán gyakorolják a vészhelyzeti....
2024.06.01
40 millió fontra szokták értékelni Rodger Dudding kollekcióját, de a valóságban valószínűleg ennél....
2024.05.31
Gyakran halljuk, hogy az ügyfélélmény az autókereskedésekben az utóbbi években jelentősen átalakult....
2024.05.31
Az Autós Nagykoalíció (ANK) hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2024.05.31
Az új közlekedési rendszer bevezetése közelebb lehet a vártnál.   ..