Forma-1

Hamiltoné a pole, Ricciardo megtréfálta a Mercedeseket

2014.03.15.

Hihetetlen izgalmakat hozott az év első, esőben rendezett időmérő edzése Ausztráliában.


Lewis Hamilton pályafutása 32. pole pozícióját szerezte meg az Albert Parkban, a mercedeses brit az utolsó pillanatban csente el az első helyet a Red Bull versenyzője, az ausztrál Daniel Ricciardo elől. Hamilton esőgumival érte el a legjobb körét az akkor már száradó pályán, míg Ricciardo átmeneti, ún. intermediate abronccsal. Hatalmas meglepetést okozott a Red Bull feltámadása a rosszul sikerült előszezoni tesztszezon után, de elképzelhető, hogy a Q2-ben megérkezett eső is hozzájárult ahhoz, hogy meg tudták szorongatni a favoritként nyilvántartott ezüst nyilakat.

„Ma mindenki számára nehezebb volt vezetni az időjárási körülmények miatt, de nagyon boldog vagyok, hogy jó munkát végzett a csapat. Kiderült, hogy az új autókat sokkal nehezebb vezetni esőben, én ráadásul először vezettem nedves pályán a W05-öst. Komoly kihívás volt, sokszor el kellett váltani hatodik-hetedik sebességfokozatig, hogy egyáltalán le lehessen nyomni a gázpedált. Nehéz volt eldönteni, hogy érdemes-e esőgumin maradni, Daniel jó munkát végzett az átmeneti abroncson, közel volt a kettő egymáshoz” – nyilatkozta Hamilton.

Daniel Ricciardo hihetetlen teljesítményt nyújtott hazai pályán, a végén egy pillanatig úgy tűnt, még a pole pozíció is összejöhet neki első, Red Bullal futott időmérőjén. „Nagyon izgalmas volt az időmérő, mindannyian először vezettük ezeket az új autókat esős körülmények között, a határon. Zűrös időmérő volt, de nagyon élveztem. Karnyújtásnyira volt a pole pozíció” – nyilatkozta a végig mosolygó Ricciardo.

Remek bemutatkozása azért is volt fontos új csapata, a Red Bull számára, mert a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel műszaki problémák miatt a Q3-ba sem jutott be. A német csak a 13. helyen végzett, mert a motorja szoftverproblémák miatt legyengült péntekhez képest, de a rossz szerepléséhez az is hozzájárult, hogy a Q2 végén Kimi Räikkönen nekikoccant a falnak. A finn balesete miatt ugyanis sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben, tehát abban a szektorban már nem lehetett javítani az időeredményen. „Valamilyen okból ma sokkal több problémánk volt, mint tegnap. Trükkösek voltak a körülmények, de azt láttuk, hogy alapvetően megvan az autónk sebessége, amit Ricciardo szereplése is bizonyított” – nyilatkozta Vettel az időmérő után.

Harmadikként a szombat délelőtt még domináló Nico Rosberg végzett, aki egy rövid ideig a Q3-ban még a pole-ra is esélyes volt. Mögötte negyedikként futott be a McLaren újonca, a dán Kevin Magnussen. Hozzájuk hasonlóan Fernando Alonso is esőgumival érte el a legjobb körét, a spanyol kissé csalódottnak tűnt az időmérő után az 5. helye miatt.

Mögötte a Toro Rossóval versenyző, 6. helyen végzett Jean-Eric Vergne, és a Force Indiát hajtó, 7. helyet elérő Nico Hülkenberg már intermediate gumikat használt. Nagy meglepetésre Vergne csapattársa, az újonc Daniil Kvyat futott be a 8. helyen, az orosz versenyző valószínűleg még annak ellenére is hatalmas dicséretet fog kapni, hogy az időmérő végén kissé összetörte az autóját.

Rajtuk kívül még a két Williams fér még be a legjobb tízbe, a 9. Felipe Massa esőgumival, a 10. Valtteri Bottas intermediate gumival futotta meg a legjobb körét. Utóbbi azonban hátrébbról fog indulni a holnapi versenyen a korábbi váltócsere miatt kapott 5 rajthelyes büntetés miatt.

Kimi Räikkönen a Q2 végén csúszott bele a falba a 3-as kanyar kijáratánál, a Ferrari nem sérült meg nagyon, csak az orrkúpja tört le. A finn balesete miatt Vettelen kívül még mások sem tudtak javítani a Q2 végén, ezért, és a cspadékos időjárás miatt az időmérő végeredmény nem biztos, hogy a valós erőviszonyokat tükrözi.

Szombaton is bebizonyosodott, hogy az élcsapatok közül egyértelműen a Lotus áll a legrosszabbul: Romain Grosjean utolsóként végzett a kört futottak közül, Pastor Maldonado viszont még mért kört sem tett meg az időmérőn.

A vasárnapi, magyar idő szerint reggel 7 órakor kezdődő versenyre száraz időjárást jósoltak a meteorológusok.

1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:44.231s

 2.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:44.548s  +0.317s

 3.  Nico Rosberg       Mercedes              1:44.595s  +0.364s

 4.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:45.745s  +1.514s

 5.  Fernando Alonso    Ferrari               1:45.819s  +1.588s

 6.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:45.864s  +1.633s

 7.  Nico Hulkenberg    Force India-Mercedes  1:46.030s  +1.799s

 8.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:47.360s  +3.129s

 9.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:48.079s  +3.848s

10.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:48.147s  +3.916s

11.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1:44.437s  +2.173s

12.  Kimi Raikkonen     Ferrari               1:44.494s  +2.230s

13.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:44.668s  +2.404s

14.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:45.655s  +3.391s

15.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault      1:45.867s  +3.603s

16.  Sergio Perez       Force India-Mercedes  1:47.293s  +5.029s

17.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:34.293s  +4.118s

18.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:34.794s  +4.619s

19.  Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari        1:35.117s  +4.942s

20.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:35.157s  +4.982s

21.  Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:36.993s  +6.818s

22.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..