2014.03.12.

A „Zöld pokolnak” becézett legendás német pályát egy autó- és repülőipari beszállító cég, a Capricorn Group vette meg több mint 100 millió euróért.

2014.03.12.

Oroszországban két százalékkal csökkent az új személyautók eladása februárban éves összevetésben, a visszaesés kisebb volt januárhoz képest.

2014.03.12.

A svéd gyártó azzal kísérletezik, hogy az aszfaltba épített mágnesekkel mutassa meg a helyes utat az önmagukat vezető autóknak.

2014.03.12.

„A két forradalmi találmány, az autó és a számítógép még közelebb kerül egymáshoz. A jövő mobilitását még intelligensebben és még jobban hálózatba kapcsoltan kell alakítanunk” – mondta a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke, Prof. Dr. Martin Winterkorn a CeBIT 2014 megnyitóünnepségén...

2014.03.11.

- 2013-ban 1 millió 575 ezer Audit adtak el a világban, s ezzel minden eddigi rekordját megdöntötte a német autógyár - jelentette be Ingolstadtban kedden délelőtt Rupert Stadler, az igazgatóság elnöke nemzetközi sajtótájékoztatóján. Az Audi már most teljesítette a 2015-re kitűzött célt, a...

2014.03.11.

A Volánbusz szerint továbbra is szükség van annak a 320 buszvezetőnek a munkájára, akit a BKV-tól vesznek át az agglomerációs buszok üzemeltetésére – közölte a volántársaság kedden az MTI-vel.

2014.03.11.

– Összesen 3,9 milliárd forint értékű beruházással bővítette ajkai gyárát a Poppe+Potthoff Hungária Kft., a fejlesztéshez 1 milliárd forint támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv komplex technológiai fejlesztést célzó pályázatán – közölte az autóipari szerelvénycsöveket gyártó társaság az...

2014.03.11.

A felső kategóriás, Genfben is látható limuzin korlátozott példányszámban érkezik Európába, ahol fontos szerepet játszik a Hyundai márkaarculatának megerősítésében.

2014.03.11.

A Mini fogta vissza a BMW eladásainak februári növekedését, ami ezzel együtt is rekordértékre emelkedett. Hajszállal az Audi mögött, biztosan a Mercedes előtt.

2014.03.11.

Múlt héten kezdtük el vizsgálni, hogy milyen felelősség ül a járműtulajdonosok és üzembentartók vállán. A gumiabroncsok nyomását már megtárgyaltuk, ígéretünkhöz híven most az izzócserét vesszük górcső alá.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....