Hideg Ádám

Alex Palou csapatában vág neki a Eurocup 3 szezonnak Hideg Ádám

2025.02.12.

A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és szériát vált Hideg Ádám, aki egyike azoknak a magyar autóversenyzőknek, akik tagjai a januárban hivatalosan is bejelentett Road to Formula 1 projektnek.

Frissítés: - Pénteken volt lehetőségem először versenyszimulációt menni, és persze a mérnökömmel is csiszolódnunk kell még, de összességében első hétvégének nem volt rossz, legalábbis lehetett volna gyengébb is – foglalta össze a történteket a versenyző.

„Szombaton nedves volt a pálya, az kifogott rajtam, illetve a gumimelegítéssel voltak problémáim, mert az itt teljesen másképpen működik, mint a Formula 4-ben. Az első futam ezzel együtt jól sikerült, sokat tudtam előzni, és a végén közeledtem a 12. helyezetthez” – nyilatkozta Hideg Ádám, aki a 19. helyről rajtolt a 26 fős mezőnyben.

„A második futam jóval nehezebb volt, mert a leginkább használt gumival mentünk és emiatt kicsit hátrányban voltunk. Vasárnap már bátrabbak voltunk a beállításokat illetően és sokat gyorsultunk az időeredmények alapján” – mondta a versenyző, akit aztán egy műszaki hiba hátráltatott a vasárnapi időmérőn, a futamot pedig egy ütközés miatt kénytelen volt feladni.

„Sajnálom, mert jó volt a rajtom és tempóból tudtam előre menni. Kár érte, hogy balszerencsésen alakult” – fogalmazott Hideg Ádám. A Winter Series a következő hét végén, a portugáliai Portimaóban folytatódik újabb három futammal, és március végén zárul Alcanízban, a MotorLand Aragón versenypályán, ahol viszont csak két futamot rendeznek majd.

Korábban írtuk:

A 17 éves kaposvári tehetség az idén a Eurocup 3 versenysorozatban áll rajthoz, amelynek téli felkészülési fordulóit, azaz a Winter Seriest február második hétvégéjétől kezdve rendezik meg. Hideg Ádám ráadásul a háromszoros IndyCar-bajnok spanyol Alex Palou csapatában bizonyíthat a várhatóan csaknem 30 indulóból álló mezőnyben.

A Winter Series-ben a februári és márciusi hétvégék jó lehetőséget adnak a versenyzőknek arra, hogy megszokják a regionális Európa-bajnokságban is használt Tatuus Formula 3-as kasztnit, amely a Eurocup 3-ban egy 270 lóerős Alfa Romeo-motorral van felszerelve, a széria hivatalos gumibeszállítója pedig a Hankook.

A Winter Series Jerezben kezdődött, a felkészülési sorozat március végén zárul Alcanízban, a MotorLand Aragón versenypályán. Hideg Ádám tanulóidőszakként tekint a Winter Series-re, de decemberben már volt lehetősége tesztelni Alex Palou csapatánál.

„Alapvetően jó tesztünk volt, amelyen sokat tudtam tanulni és idővel egyre jobban kezdtem hozzászokni az autóhoz, és ez a köridőkben is jelentkezett, mert a lemaradásból folyamatosan tudtunk faragni. Persze még így is rengeteg dolgot kell megtanulnom az autóról, de erre nagyon jó alkalmakat nyújt a Winter Series, amelynek a hétvégéin nem is az eredmény, hanem a konstans fejlődés lesz a cél. A csapatnál mindenki segítőkész és pozitív mentalitású, látjuk, hogy hol és miben kell fejlődnünk. Alex Palou támogatása pedig nagyon sokat jelent a számomra, igazán közvetlen és nyitott az első pillanattól kezdve” – nyilatkozta Hideg Ádám.

Fotók: Hideg Ádám média

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője számára a Eurocup 3 idei szezonja május közepén startol az ausztriai Red Bull Ringen, aztán Portugáliába, Franciaországba, Olaszországba, Hollandiába és Belgiumba is ellátogat a mezőny, hogy aztán két spanyol helyszínen, Jerezben, majd november közepén Barcelonában fejeződjön be az idény.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....