autósport

Bemutatkozott a Lada új WTCC-s versenyautója

2014.03.15.

A közel 400 lóerős Grantával James Thompson és Rob Huff próbálja majd meg legyőzni Michelisz Norbit és Sébastien Loeböt.


A gyári Lada csapat idén minden korábbinál komolyabban veszi a túraautó világbajnoki sorozatot (WTCC), amit jól jelez, hogy a tavalyi versenyzők – James Thompson és Mikhail Kozlovsky – mellett 2014-re leszerződtették a 2012-es világbajnokot, Robert Huffot is.

A 2014-es szabályok a korábbinál jóval nagyobb szárnyakat, szélesebb nyomtávot, izmosabb 1,6-os turbómotort, nagyobb kereket és fékeket engedélyeznek az indulóknak, ezért látványosabb versenyekre van kilátás. Főleg a keskeny tengelytáv volt eddig a Lada gondja, ezért az új szabályok sokat segíthetnek az orosz alakulaton. A 2014-es Grantát a híres Oreca csapattal közösen fejlesztették ki, de ezzel párhuzamosan egy vadonatúj versenyautó tervezésén is dolgozik a csapat, amelyet csak a 2015-ös szezonban kívánják bevetni.

Az új versenyautót a Magny-Cours versenypályán mutatták be szerény külsőségek közepette, Franciaországban. A piros versenyautónak a Citroënekkel, Hondákkal és az RML csapat által épített privát Chevrolet-kkel kell majd megmérkőznie, az első futamot. A Ladára ráférne már egy jó eredmény, mert eddig mindössze egy 5. helyet tudnak felmutatni, amit Thompson a hazai versenyükön, Oroszországban szerzett meg tavaly.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Ma 20 óráig az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..