Scania
Szerző: Alföldy Miklós
Szerencsére nem csupán egy sima ráncfelvarrásról van szó az új járművek esetében. Számos olyan újdonság fedezhető fel, amelyek egyrészt a környezetvédelem és a jobb fogyasztás ügyét, másrészt a gépkocsivezető kényelmét szolgálják, amelyek olykor még találkoznak is egymással.
A legszembetűnőbb változást a fülke jelenti, amelynek a légellenállását csökkentették valamint jobb, hatékonyabb első fényszórók és ledes hátsó lámpák kerültek a járműre. A motorsátor alatt lapulnak azonban az új motorok. Itt a V8-as, 16 literes Euro6-os SCR-EGR technológiával, egyelőre 520 és 580 lóerővel, és a kisebb, hathengeres, 13 literes soros motorok második Euro6-os generációja is megérkezett. Az SCR-EGR kombinált technológiával 450 és 490 lóerővel rendelhetőek. Meglepetést jelentett és a rövid próbaút alatt rendkívül meggyőzően produkált a szintén Euro6-os, 410 lóerős 13 literes, amely azonban csak SCR technológiával éri el a legszigorúbb környezetvédelmi normákat, fix turbóval. Ez az egyszerű, az EGR-es motoroknál 40 kilogrammal könnyebb aggregát népszerű lehet még a nemzetköziben futók körében is, a gyár 35 tonna összgördülő tömegig ajánlja. A kisebb, 9 literes, öthengeres motorok, amelyek főleg autóbuszokban teljesítenek szolgálatot szintén tudják már a decembertől bevezetendő normákat.
A gépkocsivezetők örömére megújult a vezetőülés is. Több módon állítható, fűthető és hűthető és rendkívül kényelmesnek tűnik. Megújult a kommunikációs berendezés is, új integrált navigációs-Hi-Fi berendezés teszi könnyebbé a munkát, amelyhez már zenelejátszó és pen-drive is csatlakoztatható.
Nem kérdés, hogy az új motorokhoz új sebességváltó-program is dukál. Az eddig is kiváló Opticruise automatizált váltó új programot kapott. A vezető választhat, szintén a váltásra használt jobb oldali bajuszkapcsoló segítségével, hogy ECO-takarékos, Normál, vagy erőltetett üzemhez a POWER funkciót használja-e. Speciális felhasználású járművekhez terep-üzemmód is választható.
Az alváz környékén is sok minden változott. Új megerősített hátsó híd is rendelhető a Streamlineokhoz. Áttervezték az AdBlue tartályokat is, amelyek amellett, hogy nagyobb térfogatúak lettek, kevesebb helyet vesznek el az üzemanyagtanktól.
Új szoftvert kapott a Magyarországon még nem ismert Scania Active Prediction rendszer is, amely a sebességtartó automatika kiegészítő berendezése. (Idén ősztől már ez a program is működik Magyarországon – A Szerk.) Ez az eszköz a GPS koordináták alapján az út magassági változásait is figyeli, tudja mikor következik emelkedő vagy lejtő, és ehhez mérten határozza meg a beállított értékhez igazítva a jármű sebességét úgy, hogy az a legkevesebb üzemanyag felhasználásával haladjon.
Megújult a jármű elektromos ellátását biztosító kettős akkumulátor egység is. Ebben két különböző felépítésű energiatároló kapott helyet. Az egyik a jármű indításáért felel, jobban viselve a hirtelen igénybevételt, a másik egység pedig az állandó áramellátást biztosítja, ez a kisebb, de folyamatos terhelésre optimalizált.
Számos újdonság jelent meg tehát a Scania Streamline G és R vontatóiban. A cél az volt, csökkenjenek az üzemeltetési költségek. Az új Euro6-os Streamlineok a gyár ígérete szerint, a megfelelő kiegészítő berendezések használata mellett 8 százalékkal kevesebb üzemanyaggal futnak, mint 5-ös elődjeik.
Az OptiCruise vezérlője az új funkciókkal
Néhány járművet rövidebb próbaúton ki is próbálhattak a sajtó képviselői. Az első benyomások pozitívak. Az új motorok csendesebbek elődjeiknél, az elektronikai rendszerek is jól használhatóak, az új ülés, ahogyan már említettem szintén előrelépést jelent. A legerősebb V8-as kiválóan teljesített a változatos svéd terepviszonyok között, azonban az igazi meglepetést a kis 410 lóerős SCR-es hathengeres jelentette. Rugalmas, kis fogyasztású és rendkívül egyszerű felépítésű motor ez, amelynek várható fenntartási költségei is alacsonyan tarthatóak, beszerzési ára is kedvezőbb a nagyobb teljesítményű, de bonyolultabb EGR-SCR motorokénál.
Az új navigáció és Hi-Fi
Még nem dőlt el, ki nyeri az EURO6-os versenyt, de az bizonyos, hogy az időben elkezdett fejlesztési munka eredményeként, hiszen EURO6-os motorokat már a tavalyi év elején is kipróbálhattunk, a Scania jó helyen áll.
Streamline 1991 és 2013