kereskedelem

Magyar borok a G20-as csúcstalálkozón

2013.09.04.

Válogatott magyar borokat is kóstolhatnak a szentpétervári G20-as csúcstalálkozó résztvevői.

Majdnem féléves kiválasztási folyamat után az orosz államfői adminisztráció illetékesei négy magyar bort és további két ismert magyar italt találtak érdemesnek arra, hogy bemutatkozhassanak a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet állam- és kormányfőinek szentpétervári csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Kiss Szilárd a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja.
    

A világpolitika neves szereplői 6 puttonyos Tokajit (Monte Tokaj 2oo2-es Muscat Lunel), egy egri (Vincze Béla Cabernet Cuveejét), valamint egy villányi vöröset (Wunderlich pincészet, Cabernet Franc) és egy somlói (Tornai Pincészet 2011-es Aranyhegy Juhfark) fehér bort kóstolhatnak meg. Emellett Unicumot és Törley Chardonnay Brut pezsgőt is kínálnak a vendégeknek a Vengerskoje Vino (Magyar bor) nevű cég által bérelt magyar-orosz kóstolóháznak elnevezett étteremben, amely a csúcstalálkozó helyszínén, a Konsztantyinovszkij dvorec mellett található.
    

Egy éve lesz annak, hogy Viktor Csirkovtól, az orosz államfő szentpétervári rezidenciája, a Konsztantyinovszkij dvorec gazdasági vezetőjétől a kóstolóház felkérést kapott arra, hogy a csúcstalálkozó idején adjon ízelítőt a magyar konyha remekeiből is a magas rangú vendégeknek - tette hozzá az attasé. A magyar étterem az állam- és kormányfők vendégházaival szemben van azon a területen, ahol a vendéglátást is megszervezik, így adódott a lehetőség arra, hogy a magyar gasztronómia legjavát is bemutathassák a G20-as csoport csúcstalálkozóján.
    

A diplomata örömmel számolt be arról is, hogy a Konsztantyinovszkij dvorec területén lévő egykori jégveremben, a Lednyikben is lesz egy magyar étterem.
    

Szentpéterváron kedvelik és ismerik a tokaji bort. I. Péter hozatta be először annak idején II. Rákóczi Ferenc pincéjéből az első borokat arról a vidékről. Tavaly pedig egy tokajival köszöntötték fel Vlagyimir Putyint a születésnapján. Az orosz államfő a hatputtonyos aszút kedveli - mondta a moszkvai magyar mezőgazdasági attasé.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden....
2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....