Jogalany-e az önvezető autózásban is használt mesterséges intelligencia? Ezt a kérdést tette fel a szegedi jogi kar dékánja a városban rendezett jubileumi közlekedési konferencián.
Több, mint százmillió forintos kártérítést kér a szegedi önkormányzat az Európai Bizottság (EB) egy korábbi döntése alapján a Renault-tól 32 darab, 2005-ben megvásárolt hulladékszállító jármű miatt - döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés pénzügyi bizottsága.
Ikonikus Mercedesek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre májusban újrázó Classic Car Show & Expora.
A közlekedés jövőjét formáló technológiák és stratégiák voltak terítéken a 25. Nemzetközi Közlekedési Konferencián Szegeden. A kétnapos esemény résztvevői az elektromobilitástól, az önvezető autóktól a KRESZ módosításáig számos témában hallhattak színvonalas előadásokat és vitákat.
Három éve indult el a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain. A Magyarországon egyedülálló közlekedési módot, a vasútvillamost rögtön az indulását követően megkedvelték utasok, népszerűsége azóta is töretlen – közölte a MÁV-START pénteken az MTI-vel.
November végén indult újra a személyforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon, a Szeged és Szabadka között naponta közlekedő öt pár járatot eddig már mintegy 100 ezer utazáshoz vették igénybe – tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Michelisz Norbert szerint tíz olyan pilóta is van ma a Forma-1-ben, aki képes 2 századmásodperces különbségen belüli köridőre. De ezt csak kettő tudja minden pillanatban, mert a hús-vér versenyző fárad, rossz napja van stb. A robotpilótánál nincs humán tényező, de azért még messze van az...
A BYD gyárának megépítésével Szeged Európa harminc legnagyobb ipari centruma közé kerül - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken Szegeden.
Lázár János és Botka László találkozója
Látványosan és nagy tempóban épül Szeged határában a BYD elektromos autógyára és elkezdődött már a munkaerő toborzása is. November elején életbe léptek a kínai elektromos járművekre kivetett uniós importvámok, ez tovább „sietteti” a beruházást.
A BYD szegedi üzemének építése jó példája a két ország közötti kapcsolatok fejlődésének – jelentette ki Gong Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete pénteken Szegeden.