Június végén mutatkozott be a hazai újságíróknak az új Peugeot 3008, az elektromos és hibrid kompakt modellek szegmensében. Akkor fél-fél óra erejéig mindkét modellt megfuttattuk, most a hibridet alaposabban is tesztelhettük a szegedi Linartech jóvoltából.
A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara szegedi TOP 100 gazdasági konferenciáján Debrecen polgármestere volt a legnagyobb érdeklődéssel kísért előadó, a napfény városa nagyon kíváncsi volt arra, hogyan változtatta meg a megyeszékhely gazdaságát egy autógyár érkezése.
Négy elektromos meghajtású, felsővezeték nélkül is üzemképes önjáró trolibusszal váltanak le hagyományos dízel autóbuszokat Szegeden, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával.
Bő negyedszázadon keresztül, 1998 februárja és 2003 novembere között gyártották az Audi TT modelleket Győrben. 1999 elején tesztelhettem az első generációt, és most szeptemberben az utolsó modellek egyikét is kipróbálhattam. Mindkettő élmény volt, csak közben öregedtem 25 évet.
A júliusi zalaegerszegi tesztüzem után nyár végén Szegedre érkezett a BYD első, Magyarországon gyártott csuklós kivitelű elektromos autóbusza. Az eredetileg augusztus 27. és szeptember 8. közöttre tervezett tesztidőszakot a Volánbusz öt nappal meghosszabbította.
Véget ért a 25. FIA Hőlégballon Világbajnokság, Szeged jó házigazdának bizonyult, az időjárás azonban nem volt kegyes a versenyzőkhöz és szervezőkhöz. A rendezvény elején és végén is maradtak el repülések, de azért, a közönségnek bőven volt része a ballonok látványában.
- Parádés magyar produkciók és különleges külföldi gépek, drónok, helikopterek, vitorlázó, légcsavaros és sugárhajtású repülőgépek, modellezők, ejtőernyősök várták volna a látogatókat pénteken és szombaton a Szeged International Airshow-n - ám az a várható rossz időjárás miatt elmarad.
Szeptember 8-14. között Szegeden lesz a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetése, a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság. Több, mint 120 versenyző méri majd össze tudását, de tudjuk-e, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük?
A szegedi SolvElectric olyan berendezéseket fejlesztett, amelyek hatékonyan tudják fertőtleníteni a közösségi közlekedési eszközök levegőjét. A termékek értékesítésre készek.
Szeptember 8. és 14. között Szegeden rendezik a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságot, melyre 31 országból érkeznek a sportág legjobb pilótái. A versenyprogramot a hagyományos repülőnap, az International Airshow is színesíti majd.