– Lewis Hamilton, a britek Forma–1-es autós gyorsasági világbajnoka végzett az élen az európai hírügynökségek – köztük az MTI – 2014 legjobb sportolóiról rendezett szavazásán.
– Bizonytalanná vált a fővárost délről elkerülő új villamos vasútvonal (V0) építése a Magyar Nemzet szombati cikke szerint. A Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű építése tavaly februárban kapott zöld jelzést a kormánytól.
A címben szereplő két jelzővel szinte minden évben találkozunk majd egy újdonság kapcsán, mivel nemcsak mondják, hanem komolyan is gondolják Ingolstadtban, hogy a hibrideké a jövő. Ennek érdekében soha nem látott módon felgyorsultak a folyamatok az Audinál. Az A3 Sportback e-tron küldetése nem...
Az ország egyes területeire előrejelzett téli időjárási viszonyok és a megváltozott útviszonyok miatt óvatosságra, türelemre, a járművek felkészítésére hívja fel a figyelmet a rendőrség.
A Budapest Taxi egy évvel ezelőtt nagy várakozásokkal tekintett a 2014-es évre. Megvalósulni látszott régi álmuk, hogy Budapesten az első zöld flottával rendelkező taxitársaságként működjenek.
A filmtörténet egyik híres darabjának három főszereplője van: a “nagy” Gatsby, szerelme, Daisy, és egy 1928-as Rolls-Royce Phantom.
Turán Frigyes és Zsiros Gábor már többször állhatott fel a Szilveszter Rallye dobogójának legmagasabb fokára és idén is az aranyéremért száll harcba a Subaruval. Az óévbúcsúztató ünnepi futamot december 28-29. között rendezik meg, a hagyományokhoz hűen a Hungaroringen.
Csúcstartó bajnokkal, közel félezer nevezővel, extrém előzésekkel és izgalmas futamokkal zárult hétvégén a Carrera Challenge Tour 2014, amelyen Magyarország legprofibb slot car versenyzői küzdöttek meg egymással. A felnőtt kategória győztese a tavalyi senior nyertes, Tóth Antal lett, aki jövőre...
A fejlődő dizájn jobb a forradalminál! Ezzel az ars poeticával fogtak hozzá az E. Milano stúdióban egy Bugatti koncepció megalkotásához.
Tizenöt MB UNIMOG és RÁBA H- sorozatú gépjárművel bővül a Magyar Honvédség járműparkja. A Gépjármű Beszerzési Program keretében vásárolt teherautók jövőre kerülnek ki a csapatokhoz, de már idén leszállították azokat az MH Anyagellátó Raktárbázis budapesti objektumába.