MÁV

Év végére ígéri az új formaruhát dolgozóinak a MÁV

2015.07.07.

– Több száz vasutas szakadt, régi, elhasznált ruhában teljesít szolgálatot; a MÁV azt ígéri év végéig mindenki megkapja az új formaruhát – írta a Népszabadság.

A napilap cikkében azt írta: kelet-magyarországi vasutasok keresték meg a lapot azzal, hogy az évek óta ígért új egyenruhát még nem kapták meg. Ezt a hírt Suszter Csaba, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke és Bárány Balázs Péter, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének érdekvédelmi alelnöke is megerősítette a Népszabadságnak.


A lap szerint a probléma országszerte több ezer embert érint, hiszen a vasútnál egyenruha viselésére kötelezik a forgalmi szolgálattevőket, a jegyvizsgálókat, a mozdonyvezetőket, a pénztárosokat, a térfőnököket, az ügyeletes tiszteket és a váltókezelőket. A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a Népszabadság megkeresésére azt közölte: a társaság a jelenleg használt és több mint tíz éve bevezetett ruhakollekciót új, korszerű egyenruhákra cseréli. Ezeket már be is mutatták, közbeszerzési eljárások zajlanak.


Az első beszállítással – amely ősz elejére várható – három-négy ezer dolgozó kap új zakót, blézert, nadrágot, kendőt, nyakkendőt és tányérsapkát, míg a további termékek, például a kabátok ellátása folyamatos lesz – írta a lap.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....