Egy 1,4 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően a cég egy vezetésbiztonsági elektronikai berendezés gyártását kezdte meg kőbányai üzemében. A vezérlő olyan funkciók megvalósítását teszi lehetővé, mint a parkolási asszisztens, a sávelhagyás figyelmeztetés, a sebesség-, illetve a helyzetfüggő...
A European New Car Assessment Programme (Euro NCAP) az Európában forgalmazott autók biztonságával foglalkozó szervezet, amit 1997-ben alapítottak, hátterében jelenleg hét európai kormány és az Európai Bizottság áll.
Vezetni, taxizni, buszozni, vagy sofőrt hívni?
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az Africa Race első szelektív szakaszának rajtjától 14.6 kilométerre felborult. Az Opel Mokka hatalmas sebességgel érkezve orral beleállt egy homokfalba, s előbb a tetejére, majd az oldalára borult – a navigátor megsérült, így a páros számára véget ért a...
Az összeg 70 százalékát új modellekre és új technológiákra fogják költeni.
A legújabb GTE Volkswagen a Helgoland szigeten teljesít majd szolgálatot.
Segítségnyújtás elmulasztásának alapos gyanúja miatt vizsgálódik, és szemtanúkat keres a rendőrség a 4-es főúton Cegléd és Ceglédbercel között hétfőn történt halálos baleset ügyében
2014-ben bár nem eleget, de így is több új töltőállomást avathattunk Magyarországon. A Gazprom csoport közleménye szerint szignifikánsan nőtt az Unióban üzemeltetett CNG és LNG töltőpontok száma 2014-ben, csakúgy, mint az értékesített gáz üzemanyag mennyisége.
Nyolc hajó, köztük a Fa Nándor vezette Spirit of Hungary indul az év utolsó napján kezdődő Barcelona World Race vitorlásversenyen.
Ugyan még javában tartott az ünnepi Szilveszter Rali, Turán Frigyes és Zsiros Gabi már nem rótták a köröket a Hungaroringen. A címvédőknek a mai első gyorsot követően egy balszerencsés váltás miatt ki kellett állniuk a versenyből.