Az ország egyes területeire előre jelzett téli időjárási viszonyok és a megváltozott útviszonyok miatt óvatosságra, türelemre, a járművek felkészítésére hívja fel a figyelmet a rendőrség.
Az Audi 2015-ben váltja le a középkategóriás modelljét, az új generáció takarékosabb, könnyebb, és sportosabb lesz.
Hol kisebb, hol nagyobb az a kihívás, amellyel az Africa Eco Race versenyzőinek szembe kell néznie: tudják ezt jól a Qualisport kamionos egységének tagjai is, akikre az összecsapás negyedik, Assa és As Sakn között bonyolított szelektív szakaszán a vártnál jóval komolyabb megpróbáltatás várt.
A még a sokat látott autószerelő mesterek és autómérnökök is el-elcsodálkoznak néhány gépjárműves műszaki megoldáson, konstrukción – ilyen „csudákkal” még nem találkoztak. Van belőlük bőven, ha a motor- és autótechnika jó 130 évét valaki végigpásztázná. A konstruktőri lelemény is végtelen…
Szilveszter napján 103 autó égette egyszerre a hátsó gumijait egy ausztrál versenypályán, amivel új Guinness rekordot állítottak fel.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint a viszonteladó partnerekkel együtt péntek déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már megyei matricát.
Nehéz nappal indult a 2015-ös év a Qualisport kamionos alakulata számára az Africa Eco Race-en: Kovács Miklós pilóta, Ács László fedélzeti szerelő és Czeglédi Péter navigátor Scania versenykamionján a Tagounite és Assa között bonyolított szelektív szakaszon is eldurrant egy abroncs, így a...
A német ex-versenyző legenda kipróbálta az Audi S1-es ralikrossz változatát.
Az e-matrica és HU-GO díjfizetést szabályozó rendelet módosítása 2015. január 1-től hatályos. Új lehetőségként területi alapú éves megyei matricákat is lehet váltani, de változott a díjköteles úthálózat és a díjkategória-besorolás is. Az eddig megszokott országos 10 napos, havi és heti matricák...
Az ebola-járvány és más nehézségek ellenére két hét múlva elrajtol a jótékonysági futam Afrikába.