A kínai autópiac csak az eladott új autók darabszámában világelső, forgalmi értékben és a használt autókat is beleszámítva már messze elmarad az Egyesült Államoké mögött – idézte az Automotive News hírportál a TrueCar Inc. piackutató vállalat kimutatását.
A pár éven belül érkező, kupés formájú Q6-os és Q8-as is kapható lesz elektromos e-tron változatban.
Jeremy Clarkson állítólag megütötte a műsor egyik producerét, ezért a BBC felfüggesztette a műsorvezetőt, és a tv-show vetítését.
A horvát kormány és a Mol Nyrt. nemzetközi közvetítő segítségével március végén újraindítja a tárgyalásokat az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről – közölte Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kedden.
A Hankook négy évszakos SmartFlex AH31 tehergépkocsi gumiabroncsával elnyerte a termékkategória 2015-ös iF Design díjat. A vállalat kiemelkedő formatervezése az elsőrangú technológiával kombinálva a lehető legmagasabb szintű gumiabroncs teljesítményt biztosítja. A SmartFlex AH31 sorozat...
Múlt héten debütált a svéd szupersport autógyártó manufaktúra két újdonsága Genfben, Christian von Koenigsegg máris felfedte milyen tervei vannak a közeljövőben.
A 80-as évek legnépszerűbb autós mozifilm főszereplőjének – Herbie-nek - a kaladjai tovább folytatódnak. A kicsi kocsit az eBay-en meghirdették, eladták és új tulajdonosának tervei szerint használható állapotba hozzák a közeljövőben. A vételár alapján a hírnevéhez méltatlan áron szerezték meg....
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint 2014-ben biztonságosabb volt a légiközlekedés az egy évvel korábbihoz képest, bár az évet két katasztrófa is beárnyékolta.
A tanácsadói szektor és a logisztikai szféra képviselői ezért a méltányos eljárás feltételeinek rögzítését, és a szankcióktól való eltekintést kérik az adóhatóságtól.
– A HungaroControl magyar légiforgalmi szolgálat a pilóták és irányítók közötti digitális üzenetváltást (CPDLC), a távoli toronyirányítás koncepcióját, valamint az irányítók fej- és szemmozgását is követni képes okos szemüveget mutat be a légi közlekedési iparág nemzetközi szakkiállításán.