BYD
Az ügyletről szóló híreket maga a stuttgarti központú Hedin Mobility Group is megerősítette. Mint közölte, megállapodott a BYD-vel a Hedin németországi disztribútori hálózatának eladásáról.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a BYD németországi fióktelepe, a BYD Automotive megkapta a márka forgalmazására és alkatrészeinek eladására vonatkozó jogokat a német piacon. A megállapodás részét képezi két jelentős stuttgarti és frankfurti üzlet eladása is, amelyeket jelenleg a Hedin Mobility Group német kiskereskedelmi részlege üzemeltet.
A megállapodással azonban nem szakad meg teljesen a Hedin és a BYD együttműködése. A vállalat továbbra is a BYD hivatalos kiskereskedője marad Németországban, három értékesítési ponttal, Mannheimben, Kaiserslauternben és Saarbrückenben. Ezenkívül a Hedin továbbra is disztribútorként és kiskereskedőként fog tevékenykedni Svédországban.
„Az elmúlt két évben a BYD-vel együtt dolgoztunk a német piac fejlesztésén. Az alap most már megvan a mennyiség növelésére, és alig várjuk, hogy a BYD-vel, mint kereskedővel, együtt folytathassuk ezt az utat Németországban” – mondta az ügylet kapcsán Anders Hedin, a Hedin Mobility Group vezérigazgatója és alapítója.
Az ügylet megerősíti a BYD pozícióját a német piacon. A vállalat további megállapodásokat köthet országszerte működő kereskedői hálózatokkal, ezzel kiterjesztve a cég tevékenységét a 84 milliós Németország egész terület. Hasonlóképpen a saját pótalkatrészpiacának ellenőrzésével a BYD érzékeltetni tudja a vásárlókkal, hogy nemcsak az autók eladásával, hanem szervizeltetésükkel és karbantartásukkal is foglalkozik, vagyis az ügyfelek maradéktalan és minőségi kiszolgálására törekszik.
A tranzakciót még jóvá kell hagyniuk az illetékes német hatóságoknak, amire feltehetően az idei év negyedik negyedévében kerül sor.
A disztribútori jogok megszerzésével a BYD - jelen pillanatban a világ hetedik legeladottabb márkája - nyilvánvalóan elsősorban az autóeladások fellendítését tűzte ki célul. A kínai vállalat tavaly csak 4139 autót tudott eladni Németországban, az idei évben - július végéig – azonban mindössze 1432 darabot, ami arról tanúskodik, hogy a kínai márkáknak nem lesz könnyű felvenniük a versenyt Németországban a hosszú és tekintélyes múltra visszatekintő német autóiparral.