A Vidékfejlesztési pályázatok jelentős részében a támogatási intenzitás magas, így nagy előnyhöz juthatnak a termelők, tenyésztők, gazdák. 2014 és 2020 között a Vidékfejlesztési Programra előirányzott támogatási összeg több mint 1000 milliárd Ft.
Első alkalommal március 11-én kell kockázati biztosítékot nyújtaniuk az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggő jogszabályok szerint.
– A Dunlop az AMG Customer Sports-szal közösen a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be a Mercedes SLS AMG GT3 modelljét. 2013-ban ez a modell – a Dunlop Sport Maxx versenyabroncsaival felszerelve – megnyerte a nürburgringi 24 órás autóversenyt.
Az Audi bejelentette, hogy jövőre lefelé bővíti a szabadidő-autó kínálatát, de utána elkészítik a nagyobb Q6-ost és a Q8-ast is.
– Az autóipar ütemes növekedése elengedhetetlen a magyar kormány által kitűzött külgazdasági célok eléréséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Alaposan megnőtt az érdeklődés a hazai közönség kedvenc Daniel Ricciardo sikeres tavalyi idénye miatt a Forma–1-es világbajnokság hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíján.
A Ford a Genfi Autószalonon mutatta be az 1,6 literes EcoBoost motorral hajtott vadonatúj MSA Formula versenyautót. A magas műszaki színvonalú szénszálas karosszériával készített együléses gép világszerte versenybe száll majd a FIA által is akkreditált Formula 4 bajnokságokon.
És mi a bánat ez egyáltalán? Egy bonyolultnak tűnő pofonegyszerű szerkezet minden autóban.
– A japán NHK Spring hollandiai leányvállalata Komárom-Esztergom megyében alapít autóipari rugókat gyártó üzemet, a termelés beindítását 2015 decemberében tervezik – számolt be a vállalat elnökének bejelentéséről több japán autóipari és üzleti portál.
– A Harman Professional júliusra tervezi a gyártás elindítását Pécsen: a gyártáshoz szükséges alapanyagokat megrendelték, folyamatban van a 420 dolgozó kiválasztása, a három és fél milliárd forintos barnamezős beruházást az Elcoteq egykori üzemében valósítják meg – nyilatkozta az MTI-nek a cég...