2020.06.30.

Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnökeként a helyi kolbászmúzeumot is Dinya Imre vezeti, és persze otthon őstermelőként, kistermelőként maga is készíti a híres Gyulai kolbászt. A helyi húskombinátban kezdte csontozóként.

2020.06.30.

A koronavírus kapcsán a legnagyobb kárt az autóipar szereplői között kétségtelenül az autóbérléssel foglalkozó vállalatok szenvedték el. A Hertz csődöt jelentett és versenytársai a nagy bajba kerültek. Ugyanakkor az utóbbi években nem csak napokra, akár percekre is lehet autókat bérelni, így...

2020.06.29.

Egy időben az Egyesült Államok piaca volt a mai Kína, jelen kellett lenni, ha egy gyártó hosszú távon talpon akart maradni. Így volt ez a Mitsubishivel is: a márka nagy reményekkel indult, melyeket kezdetben be is teljesített, míg jött egy jónak tűnő ötlet, ami majdnem csődbe vitte a márkát. A “...

2020.06.29.

Megnéztük, hogy működik az Intercars webshop új verziója.

2020.06.28.

Sajnos még mindig él az autósok körében az a tévhit, hogy a puhább keverékkel készülő téli abroncsok jobban tapadnak melegebb időjárási körülmények között, azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A melegebb évszakban a téli abroncsok fékútja jelentősen megnő, irányíthatóságuk pedig rosszabb,...

2020.06.27.

Imádom a sütiket, sokszor nem tudok ellenállni látványuknak, ezért megveszem, megeszem a csábító tortákat. És sokszor csalódom.

2020.06.27.
A német autópiac sem tudott ellenállni a koronavírus pusztító hatásának, áprilisban beszakadtak az eladások. A drasztikus, 61 százalékos mínusz ellenére a teljes európai autópiac több mint harmadát a németek adták áprilisban.
 
2020.06.27.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a COVID-19 vírus nem törölte el a felelősségünket a szeretteinkkel szemben, akiket viszünk a gépjárművünkben, vagy a többi úthasználóval kapcsolatban, akik bíznak a gépjárművezetők kötelességtudatában, és nem utolsó sorban a KRESZ betartásában - olvasható az...

2020.06.26.

A Citroen első elektromos típusa, a hálózatról tölthető (plug in) hibrid C5 Aircross a tervezettnél néhány hónappal később, az év harmadik negyedében érkezhet meg a hazai autópiacra. Ezzel a márka történetében is új fejezet kezdődik. Ígéretük szerint 2025-re minden modellből lesz elektromos...

2020.06.26.

A Porsche Hungaria márkái közül elsőként a Škoda nevezte meg jelöltjeit az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója 2021 versenyre. A Škoda Magyarország a Magyar Év Autója 2021 díjra az Octaviát (üzleti autók kategória) és a Kamiqot...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.08.12
Az összehangolt akcióban három, gépkocsikat fosztogató férfire csaptak le a zsaruk az M1-es....
2020.08.12
Azt szokták mondani, hogy a disztribúciós költségek egy autó árának nagyjából harmadát jelentik. Ez....
2020.08.12
A Hyundai Motor Company meghatározó piaci szereplőként új fejezetet nyit a villamosított mobilitás....
2020.08.12
Zivatarveszély miatt a fél országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. ..
2020.08.12
A nyáron előtérbe kerülnek a vízi sportok.  Ezek közül sok, így például a búvárkodás vagy az....
2020.08.12
Ha a világ különböző részein megkérdezzük az embereket, hogy melyik modell jut először eszükbe a....
2020.08.12
100%-os biztonsággal nem, de némi elővigyázatossággal minimálisra csökkenthetjük az esélyét. A HTA....
2020.08.12
Azzal mind tisztában vagyunk, hogy az autókban található érintőképernyők elveszik az ember....
2020.08.11
Minden jónak vége lesz egyszer, az európai buszlimuzinok kora leáldozóban van, helyükre a szabadidő....
2020.08.11
A német autóipar bajban van, ezt jól tudjuk, az államtól pedig egyelőre csak az elektromos autók....