2020.08.13.

A Jaguar Classic hat, egymáshoz illő E-type-párossal ünnepli az emblematikus sportautó 60. születésnapját 2021-ben: már készül az E-type 60 kollekció!

2020.08.12.

Ha a világ különböző részein megkérdezzük az embereket, hogy melyik modell jut először eszükbe a Toyotáról, az elsők között említenék a Corollát. Most azonban egy olyan ritkaságot mutatunk be, amit csak a legfanatikusabb rajongók ismernek, de még nekik sem áll ilyen a garázsukba.  

2020.08.08.
A legnagyobb megtiszteltetés, ha egy autóról becenevén emlékezik meg az utókor – függetlenül attól, hogy a név, amit ráakasztottak, hízelgő-e vagy sem. Ezen kevés megbecsült modellek egyike volt a Toyota Land Cruiser J55, amelyet sajátos arányainak, valamint egyedi orrkialakításának...
2020.08.05.

A nemrég, 90 éves korában elhuny brit legenda 1955-ben hatalmas rekorddal nyerte meg az 1000 mérföldes Mille Migliát.

2020.08.02.

Négy évesen és 73 ezer kilométerrel vette Illés Imre szegedi autós oktató azt a Toyota Corollát, amelyben ma már több mint 700 ezer kilométer van, és 21 évesen is jól szolgál. A hengerfejet egyszer már levették, a katalizátor még az eredeti, ahogy az önindító is, igaz, utóbbi többször is volt...

2020.08.02.

Az Alaszkai Egyetem fairbanksi múzeuma felajánlotta, hogy befogadja gyűjteményébe az Út a vadonba című filmből ismert híres buszt, amelyet azért szállítottak el júniusban az alaszkai vadonból, hogy ne kockáztassa az életét több buszhoz zarándokoló turista. 

2020.08.02.

A Peugeot azóta állítja magát szüntelenül új kihívások elé, amióta nem csak részt vett a világ legelső, hivatalos autóversenyén, de meg is nyerte azt. Összeállításunkban 125 év sikereit, tapasztalatait és innovációit tekintjük át.

2020.07.30.

A nemrég, 90 éves korában elhuny brit legenda 1955-ben hatalmas rekorddal nyerte meg az 1000 mérföldes Mille Migliát.

2020.07.20.

A bevezető és összefoglaló részt követően korszakokra bontva emeljük ki az autós érdekességeket az ősi hagyományokkal rendelkező kiállítás éveiből.

2020.07.20.

Szabadelvű szabadidőautóira gondol vissza a Volkswagen – talán nem véletlenül. Csak nem készülnek valami hasonlóan merész autóval?

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Hetedik szakaszán a Porsche Taycan megállt Malajziában a Join the Porsche Ride részeként.....
2025.02.12
A jelenlegi technológiáknál hatékonyabb eljárással növelné a nagyfeszültségű akkumulátorok....
2025.02.12
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden....
2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....