A Stilo gyártja a szupersisakot, amelyet ballisztikus tesztelésnek is alávetettek.
Éppen egy évvel ezelőtt fejtegette a Formel1.de újságírója, hogy Maurizio Arrivabene napjai a Ferrari élén minden bizonnyal meg vannak számlálva. Tavaly elmaradt a kirúgás, viszont Suzuka után most újra előkerült a kérdés.
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, Mick nyerte szombaton a Forma-3-as Európa-bajnokság 2018-as idényét.
Az Audi Sport mindent egy lapra tesz fel a DTM október 13-14-én megrendezésre kerülő hockenheimi idényzáró hétvégéjén. Az Audi pilótájának, René Rastnak ugyanis még egy aprócska esélye van arra, hogy sikerrel megvédje bajnoki címét. A legjobb három pilóta között azonban már most biztos...
A korábbi csapatfőnök, Flavio Briatore szerint Sebastian Vettelnek négyszeres bajnokként is meg kéne még tanulnia, hogyan kell viszonyulni egy hosszú és kiélezett bajnoki csatához.
Pár másodperc döntött csak a végén a Fordot hajtó ötszörös világbajnok javára, aki ezzel felélesztette reményeit a világbajnoki pontversenyben is.
Karnyújtásnyira került ötödik világbajnoki címének megszerzésétől a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon.
A maratoni szombati nap az élmezőnyből szedte az áldozatait: Ott Tänak az első helyről esett ki, Thierry Neuville egy árokba csúszással vesztett időt.
Az Audi Sport ügyfélsport programja negyedik modelljét mutatja be mindössze négy év alatt. A teljesen új alapokra építkező második generációs Audi R8 LMS (2015), az Audi RS 3 LMS TCR túraautó (2016) és az Audi R8 LMS GT4 versenyautó (2017) megalkotása után az Audi R8 LMS GT3 új evolúciós...
A motorcsere után a Hyundai BCR magyar versenyzője az autó bejáratására használhatta az első futamot a kínai Vuhanban, de az idő nagy részét a boxban töltötte.