Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban.
Észak-Amerika egyik legsikeresebb autóversenyzője nélkül ma talán nem léteznének Lexus F modellek. Scott Pruett a verseny- és a tesztpályán egyaránt kulcsfontosságú szerepet töltött be a Lexus sikerében.
A kaland elkezdődött! A járművek úton vannak Türkmenisztánba, ahol szeptember 11-én elrajtol a Türkmén Desert Race, amely az első nemzetközi verseny az országban.
Az eredeti tervhez képest később, csak 2021-ben lesz az első olyan szezon, amikor elektromos versenyautók indulnak majd a világbajnokságon.
A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző javított szombati eredményein Csehországban - összetettben továbbra is harmadik helyen áll
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, ezzel 30 pontra növelte az előnyét a vb-pontversenyben a most negyedik Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.
Dolgozik az FIA a sokat kritizált glória fejvédő esztétikusabbá tételén. Versenyigazgatójuk erről és a Charles Leclerc-baleset első kutatási eredményeiről árult el részleteket.
Felemásan sikerült a nyári szünet utáni első versenyhétvége Kiss Norbertnek a kamion Eb-n. A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta a szombati időmérőn megszerezte a második helyet, a futamokon azonban több zavaró körülmény is hátráltatta.
Alex Zanardi megint meglepte a világot: az 51 éves olasz pilóta, aki egy 17 évvel ezelőtti CART-balesetben mindkét lábát elveszítette, ezúttal a DTM-ben mutatta meg, hogy nem ismer lehetetlent. Teljesen mindegy neki,...
Türkmenisztán új ország a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős versenyzői térképén – a harmincötödik!