2018.10.28.

Címét megvédve ötödször lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki a vasárnapi Mexikói Nagydíjon negyedikként ért célba, és két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.

2018.10.28.

A kilencszeres világbajnok újra megmutatta, hogy nem felejtett el vezetni. Idén először győzött a Citroën, a világbajnokságban Sébastien Ogier átvette a vezetést.

2018.10.27.

Kiélezett harc folyik a győzelemért a Spanyol-ralin, az első hat versenyzőt mindössze 16,5 másodperc választja el. A pénteki éllovas Tänak defekt miatt esett hátra.

2018.10.27.

2019. február 2-án Budapesten rendezik a ralikrossz világ- és Európa-bajnokság, valamint az autókrossz Eb díjkiosztó ünnepségét - tájékoztatta az MTI-t pénteken Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

2018.10.27.

A Toyota észt versenyzője dominált a vegyes talajú verseny pénteki napján, ezzel életben tartotta világbajnoki esélyeit.

2018.10.27.

Rajtbüntetés miatt a 11. helyről indult a Hyundai-jal versenyző magyar az első futamon Szuzukában, és ebben a pozícióban is intették le, a pontszerzésre tehát várni kell vasárnapig.

2018.10.25.

Telt ház előtt nyerheti meg ötödik világbajnoki címét Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája vasárnap a Forma-1-es Mexikói Nagydíjon. A világbajnoki sorozat 19. futamának szervezői szerdán közölték, hogy az összes jegy elkelt a hétvégére a mexikóvárosi pályán sorra kerülő versenyre.

2018.10.24.

Csaknem három hónappal a tüdőátültetése után kiengedték a kórházból a háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Laudát, a konstruktőrök között világbajnoki címvédő Mercedes istálló tanácsadóját.

2018.10.21.

- Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

2018.10.21.

A spanyol Marc Marquez ötödször nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság elit kategóriájának, a MotoGP-nek a küzdelmeit azzal, hogy vasárnap győzött a Japán Nagydíjon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....