közlekedésrendészet

Retro közlekedésrendészeti kiállítás nyílt Zalaegerszegen

2017.03.23.

Az érdeklődők 2017. április 15-éig, munkanapokon 9-15 óra között tekinthetik meg az emlékkiállítást, amely a 80-as, 90-es évek közlekedésrendészeti eszközeit, dokumentumait és a már feledésbe merült rendőr egyenruhákat mutatja be.

Ünnepélyes keretek között nyitották meg 2017. március 23-án a „Rendőrségi balesethelyszínelés anno” című kiállítást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában. A három héten keresztül látogatható kiállítás megnyitóján dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte az érdeklődőket, majd megnyitotta a tárlatot, ahol beszélt a bemutatott tárgyi emlékek történeti hátteréről is.

A bemutató célja, hogy a megye kulturális és társadalmi életének részeként az emberek megismerhessék a rendőrség dolgozóinak szabadidős képzőművészeti, vagy gyűjtőmunkáját.
A Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára, Horváth László r. őrnagy ötlete alapján szervezett kiállításon a 80-as, 90-es évek közlekedésrendészeti eszközeit, dokumentumait, és a már feledésbe merült rendőr egyenruhákat lehet megtekinteni, de a tárlat többek között egy korabeli baleseti helyszínt is felidéz.

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..