autósport

Az új csapat-induló: Back to Africa!

2014.11.14.

Back to Africa! Vagyis: Vissza Afrikába! Ez a mondat lengte be az Opel Dakar Team elmúlt másfél évét, majd az ötletet tett követte, és a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs hat év után visszatért oda, ahol minden elkezdõdött. A klasszikus Dakarok színhelyére, vagyis Marokkóba, Mauritániába és Szenegálba.

A páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha a világ egyik legkeményebb sivatagja hagyná, hogy bárki is elfelejtse), és úgy döntött, jövő januárban (valójában már december utolsó napjaiban elkezdődik a verseny) is nekivág az Africa Race-nek. Másodszor. 

És immár úgy, hogy van egy saját dala, amelynek mi más is lehetne a címe, mint hogy: Back to Africa.  AA

A csapat-indulót Bebe írta, és jó kis pörgős nóta lett, pont olyan, ami a terepralihoz, a sivatagi versenyzéshez, és az Opel-csapathoz illik. 

„Nagyon örülök, hogy Balázsék úgy döntöttek, visszatérnek Afrikába – mondta az énekes, aki apai ágon etióp származású, érthető tehát, hogy közel áll a szívéhez a kontinens. – Ami pedig a dalt illeti, a személyes élményeimből táplálkoztam a megírásakor, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ülhettem Balázs mellett a versenyautóban. Nagy hatással volt rám, amikor felmordult a hétliteres motor, az meg végképp, amikor Balázs rálépett a gázra.” 

A Mokka érces hangja a dalban is szerepet kapott, amelyet először a csapat partnereinek rendezett fogadáson hallhattak az érintettek. Szalay Balázsnak pedig annyira megtetszett, hogy azóta ez a dal a csengőhang a telefonján. 

„Itthon ez egyáltalán nem elterjedt – legalábbis a terepraliban biztosan nem –, de szerintem minden csapatnak kell egy induló. A miénk ez lesz. Teljesen biztos, hogy szerepel majd a kedvencek listáján, azok között a dalok között, amelyeket a szervizparkban hallgatunk, miközben a fiúk a Mokkán dolgoznak. A szervizkamionba olyan hangtechnikát szereltek, hogy szerintem sem a hangerővel, sem a hangminőséggel nem lesz gond” – mosolygott Szalay Balázs.  páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha a világ egyik legkeményebb sivatagja hagyná, hogy bárki is elfelejtse), és úgy döntött, jövõ januárban (valójában már december utolsó napjaiban elkezdõdik a verseny) is nekivág az Africa Race-nek. Másodszor. 

A páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha a világ egyik legkeményebb sivatagja hagyná, hogy bárki is elfelejtse), és úgy döntött, jövõ januárban (valójában már december utolsó napjaiban elkezdõdik a verseny) is nekivág az Africa Race-nek. Más

páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha a világ egyik legkeményebb sivatagja hagyná, hogy bárki is elfelejtse), és úgy döntött, jövõ januárban (valójában már december utolsó napjaiban elkezdõdik a verseny) is nekivág az Africa Race-nek. Másodszor. A páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha a világ egyik legkeményebb sivatagja hagyná, hogy bárki is elfelejtse), és úgy döntött, jövõ januárban (valójában már december utolsó napjaiban elkezdõdik a verseny) is nekivág az Africa Race-nek. Másodszor. páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha a világ egyik legkeményebb sivatagja hagyná, hogy bárki is elfelejtse), és úgy döntött, jövõ januárban (valójában már december utolsó napjaiban elkezdõdik a verseny) is nekivág az Africa Race-nek. Másodszor. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..