A lektri.co környezetbarát autózást szorgalmazó portál szerint az év végére jóval meghaladja a tízezret a Romániában értékesített villanyautók száma. Az utóbbi tíz hónapban jelentősen nőtt az érdeklődés a villanyautózás iránt, főként a Dacia Spring terjedésének köszönhetően.
A Subaru Europe bejelentette, hogy kiadott egy videót a Subaru első, teljesen elektromos SUV modelljének európai bemutatkozásáról.
Karácsonyi, ünnepi hangulatban adta át a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a márka magyarországi forgalmazójával, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel közösen, az első kecskeméti sorozatgyártású EQB-t az SOS Gyermekfalvak helyi központjának egy évre, tartós használatra.
A TfL (Transport for London – Londoni Közlekedési Társaság) azt tanácsolja a londoni sofőröknek, hogy az ultraalacsony kibocsátású zóna bővítése előtt ellenőrizzék járművüket.
Akio Toyoda, a Toyota elnöke a számos újdonságot jelentett be a vállalat karbonsemlegességi stratégiájával kapcsolatban. A tervek szerint a vállalat 30 különböző akkumulátoros elektromos modellt tesz elérhetővé 2030-ig világszerte.
Október 11-15. között rendezték meg Hamburgban az ITS szektor hagyományosan legnagyobb és legnépszerűbb rendezvényét. A Világkonferencia néhány fontos megszólalásából szemezgettünk a Traffic Technology Today jóvoltából.
Kínában októberben már a hatodik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben az ágazati termelést visszavető, nemzetközi csiphiány miatt. A zöldautók iránti kereslet azonban töretlen. Jól megy a Teslának, de a Volkswagen sem panaszkodhat már.
Az ABB, a Coca-Cola és a Volvo Truck együttműködésének köszönhetően a Mikulás egy teljesen elektromos teherautóval viszi az ünnepi üdvözleteket Olaszország-szerte.
A londoni Haringey városrész a Flowbird innovatív parkolási megoldásával javítja a parkolási lehetőségeket.
- Az MVM Mobiliti Kft. összesen 71 elektromos töltőt telepített a Jedlik Ányos Terv keretében 2018-tól az idén novemberig Magyarország 26 városában - közölte a vállalat az MTI-vel szerdán.