Zöldrovat

Újabb korlátozások a londoni közlekedésben

2021.12.16.

A TfL (Transport for London – Londoni Közlekedési Társaság) azt tanácsolja a londoni sofőröknek, hogy az ultraalacsony kibocsátású zóna bővítése előtt ellenőrizzék járművüket.

Október 25-től tovább bővül a londoni Ultra Low Emission Zone (ULEZ), ezért a TfL arra kéri a sofőröket, hogy használják az online járműellenőrző programot, hogy megtudják, járműveikkel melyik zónába milyen feltételekkel hajthatnak be. Bevezetése óta közel 10 millióan áltek már a lehetőséggel, és győződtek meg arrról, hogy járműveik megfelelnek az új követelményeknek.

A kijelölt övezetben utazók közül sokan már hozzájárultak London levegőtisztaságának fejlesztéséhez. A járművek több mint 80%-át mostanra sikerült megfeleltetni az előírásoknak. Csak emlékeztetőül, alig öt évvel ezelőtt, 2017 februárban ez az arány még csak 39% volt, tehát a fejlődés mindenképpen jelentősnek mondható.

Londonban a rossz levegőminőség már élettani szempontból is veszélyes. A kutatások alapján évente több ezer halálesethez járul hozzá, és összefüggésben áll különböző szívbetegségekkel, valamint a demenciával, sőt, a gyermekek körében is súlyos tüdőbajhoz vezethet. A légszennyezés elleni küzdelemhez ezért drasztikus eszközöket kell bevetni. Az ULAZ zónák kiterjesztése a számítások szerint a káros nitrogén-dioxid kibocsátás körülbelül 30%-os csökkenését fogja eredményezni az egész városban.

Drasztikusan megnő a korlátozott zóna területe (gersonrelocation.com)

Az új zóna nagysága 18-szorosa lesz a jelenlegi központi területnek, ezáltal a légszennyezés mértékét várhatóan a felére lehet csökkenteni. Az új szabályozás a nap 24 órájában, a hét minden napján (karácsony napját kivéve) érvényben lesz, és a tervek szerint naponta 100 ezer személygépkocsi, 35 ezer kisteherautó és 3 ezer teherautó életét fogja érinteni.

Az autósok felkészítése érdekében a TfL intenzív kommunikációs kampányt indított. Több mint egymillió levelet küldtek a környéken közlekedőknek, és több mint 600 ezer szórólapot kaptak a zónahatár közelében élők. E-mailben kapott tájékoztatást a TfL ügyféladatbázisában szereplő négymillió ember, és széleskörű kommunikációs kampány indult a rádióban és televízióban, valamint, plakátokon, sajtón, no meg persze online és a közösségi médiában.

A sofőröket a polgármester 61 millió GBP (84 millió USD) értékű selejtezési programja támogatta az átállásban. A mai napig több mint 12 000 régebbi környezetszennyező személygépkocsit, kisteherautót, kisbuszt és nehéz tehergépjárművet vontak le az útról vagy szereltek fel utólag. A TfL saját flottáját is zöldebbé teszi a város utcáin közlekedő több mint 500 zéró emissziós busszal és több mint 4000 ikonikus fekete taxival, amelyek immár elektromos hajtásúak.

„London mérgező levegője egészségügyi válságot okoz, amely hosszan tartó károkat jelenthet gyermekeinknek, és felerősíti az elhalálozás kockázatát.” – mondta Sadiq Khan, London polgármestere. „Az ultra alacsony kibocsátású övezet bevezetésével már közel felére tudtuk csökkenteni a nitrogén –dioxid szennyezést. A zóna október 25 -i bővítésével még több londoni élvezheti a tisztább, egészségesebb levegő előnyeit. Drasztikus lépéseket kell tennünk London levegőjének megtisztítása érdekében. És bár biztató, hogy ötből négy jármű most már megfelel a jelenlegi szabványoknak, és nem kell fizetniük az ULEZ-díjat, azt tanácsolom minden járművezetőnek, hogy használja a TfL-ellenőrzőt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy járműve ULEZ-kompatibilis. A selejtezési programunk továbbra is támogatja az autósokat abban, hogy megváljanak környezetszennyező gépjárműveiktől, és áttérjenek a fenntarthatóbb közlekedési módokra.”

Ilyen piros táblákkal hívják fel a figyelmet a változásokra

„A nagyobb ULEZ zóna előnyei nem csak a működés első napjától lesznek érezhetők” - mondta Alex Williams, a TfL várostervezési igazgatója. „A szigorú előírásoknak való megfelelés már most több mint kétszeresére nőtt, mióta a polgármester bejelentette a terveket. Nem akarjuk, hogy a sofőrök kiakadjanak október 25-én, ezért azt tanácsoljuk az embereknek, hogy használják az ellenőrzőnket, hogy megnézzék, járművük megfelel-e az előírásoknak. Ha sokallják a díjat, arra kérjük őket, hogy inkább fontolják meg a tömegközlekedés használatát. Vagy ha lehetséges, gyalogoljanak vagy kerékpározzanak, ha pedig vezetniük kell, fontolják meg egy olyan autómegosztó szolgáltatás igénybevételét, amelynek flottája teljes mértékben ULEZ-kompatibilis. Saját eszközzel való közlekedés esetén pedig váltsanak a még környezetkímélőbb járműre.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

forrás és képek: Traffic Technology Today

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....