kecskeméti Mercedes-gyár

Elektromos autóval támogatja az SOS Gyermekfalvakat a Mercedes

2021.12.17.

Karácsonyi, ünnepi hangulatban adta át a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a márka magyarországi forgalmazójával, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel közösen, az első kecskeméti sorozatgyártású EQB-t az SOS Gyermekfalvak helyi központjának egy évre, tartós használatra.

Az EQB modell sorozatgyártása néhány hete indult a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban, ezzel pedig Magyarországon most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Mercedes-Benz két magyarországi vállalata az első EQB 300 4MATIC -ot az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány kecskeméti kirendeltsége számára adta át egyéves tartós használatra.

Beszédet mondott Fabiola Attorri, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs igazgatója és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A több évtizedes múltra visszatekintő szervezet kecskeméti kirendeltsége 1990 óta fogadja a családjukból kiemelt gyerekeket, és örömmel vesz minden segítséget, hiszen 62 nevelőszülői családról és 184 gyermekről gondoskodik.

- Családjaink összesen 46 városban élnek. Kecskemét 60 kilométeres körzetében található a legtöbb gyermekünk, így az SOS szakembereinek rengeteget kell utazniuk a családlátogatások során. Nagyon sokat számít a Mercedes-Benz adománya számunkra, hiszen jelentősen megkönnyíti a nevelőszülői családokkal való kapcsolattartást – mondta Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adományozási- és kommunikációs igazgatója.

Az „Értük vagyok úton” feliratot viselő, – a közösség kecskeméti gondozásában élő gyermeket szimbolizáló – összesen 184 kézlenyomattal díszített, 7 üléses EQB elektromos jármű hathatós segítséget jelent az alapítvány mindennapi munkája során egy éven keresztül.

A Mobiliti-szolgáltatás keretében az SOS Gyermekfalvak kecskeméti területén a Mercedes-Benz támogatásával telepített töltőállomás biztosítja az elektromos autó kényelmes töltését, de az adomány részeként átadott chipkulcs segítségével az autó tölthető bármelyik Mobiliti töltőállomáson az országban.

- Nemes ügyek támogatásakor mindig azt tartjuk szem előtt, hogy abban segítsünk, amiben a legjobbak vagyunk: mobilitást adni világszínvonalú termékekkel. Az átadott EQB újabb jelképe a fenntartható mobilitásért tett erőfeszítéseinknek. Hisszük, hogy az első Magyarországon gyártott EQB olyan nagyszerűen szolgálja majd az SOS Gyermekfalvakat, mint ahogy az elektromobilitási stratégiánk a jövő generációit – mondta el Fabiola Attorri, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

- Kecskemét és az itt élő emberek szívélyesen fogadtak minket, a vállalatunkat, mikor több mint egy évtizede megérkeztünk a városba. Azóta kötelességünknek érezzük, hogy folyamatosan visszaadjunk ennek a nagyszerű közösségnek. Szeretnénk, ha a kecskeméti csapatunk sikere a közelünkben élő hátrányos helyzetű emberek és gyerekek javát is szolgálná. Ezért döntöttünk úgy, hogy gyárunk a legelső tisztán elektromos meghajtású autóját egy igazán jó ügyért ajánlja fel, az SOS Gyermekfalvak területi dolgozóinak mobilitását támogatva – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A közös adományon túl, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár idén karácsonykor is új játékokkal teszi szebbé több mint 120 hátrányos helyzetű gyermek ünnepét. A gyár fontosnak tartja a családok támogatását, ezért a város szociális közalapítványán keresztül meleg ételt és tűzifát juttatott el rászoruló családok számára 3,5 millió forint értékben.

A társadalmi fenntarthatóság és a szociális felelősségvállalás iránt elkötelezett vállalat nem csak karácsonykor gondol a rászorulókra, hanem így tesz az egész év során is. A gyár idén 2,5 millió forintot adományozott az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak, valamint a Mosolygó Szemekért Alapítvány a Fogyatékos Gyermekekért és Fiatalokért szervezetnek. A Habitat for Humanity Magyarország segítségével a vállalat Kecskemét környékén 7 bajba jutott családnak segített az őket ért káresemény miatt lakhatatlanná vált otthonuk felújításában, mintegy 3,5 millió forint értékben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....