Cadillac Lyriq-V
Képek forrása: Auto Express
Hivatalosan is megérkezett az új Cadillac Lyriq-V, amely az mellett, hogy a leggyorsabb Caddy-vé vált a márka történetében, ez a modell lesz a Lyriq nagy teljesítményű verziója is. Az amerikai márka pedig ezzel az autójával tervezi az idei nagy visszatérését az Egyesült Királyságba.
Az előbb felsoroltak mellett az autó az első tisztán elektromos modellje lesz a Cadillac V-szériájának, amely eddig olyan autókkal rivalizált. mint a BMW M3 és az M5, valamint egy 682 lóerős Escalade SUV-t is a soraiban tudhatott.
Mivel a Cadillac Európában csak elektromos autók eladását tervezi, a Lyriq-V nem egy V8-ast rejt a motorháztető alatt, hanem egy két elektromos motort tartalmazó hajtásláncot, amely 615 lóerő leadására képes, 880 Nm forgatónyomatékkal és összkerékhajtással kombinálva - hasonlóan a BMW iX M60-hoz.
Annak ellenére, hogy a Lyriq-V súlya meghaladja a 2,7 tonnát is, a gyártó szerint a 3,3 másodperc alatt 0-60 mérföld/órás gyorsulás még így is elérhető, ha az indításvezérlő és a 'Velocity Max' üzemmódja is be van kapcsolva az autónak. A hatalmas, 102 kWh-s akkumulátorának köszönhetően pedig akár 458 kilométer megtételére is képes az autó, egyetlen töltéssel.
A nagyobb teljesítmény mellett a Cadillac Brembo teljesítményszettel és fakulásálló fékekkel is felszerelte az autót - az első kerekeknél. A felfüggesztés szintén lejjebb lett ültetve - speciális finomhangolással karöltve - valamint a kormányáttétel is gyorsabbá vált.
A járműben helyet kapott a 'Competitive' mód, amely az agilitás növelése érdekében automatikusan állítja be a tapadáskezelést, valamint egy személyre szabható V-Mode is, amit egy annak dedikált gombbal tudunk aktiválni a kormánykeréken, vagy a műszerfalon található 33 hüvelykes érintőképernyőn. A vezetési élmény fokozása érdekében pedig a Cadillac egy szintetizált "többrétegű" hangsávval is ellátta a modellt.
Dave Stutzman, a Lyriq-V főmérnöke a következőket mondta az autóról: "Merev karosszériaszerkezetének és az alacsonyabb súlypontjának kombinálásával csapatunk képes volt javítani a felfüggesztésen, hogy elérje a megfelelő szintű pontosságot és izolációt is, ami hozzájárult az autó kiváló teljesítményéhez, valamint a kitűnő kanyarodási képességéhez is".
A Lyriq-V vizuális változtatásai az új első lökhárítóra és az oldalsó szoknyákra, a karosszéria színesebb díszítésére, valamint a 22 hüvelykes felnikre korlátozódnak. A megrendelésnél lehetőség van karbonszálas külső díszítésre, valamint 'Magnus Metal Frost' fényezés választására is.
Az alap Lyriq forgalmazása és a különleges Lyriq-V is a 2025-ös év vége felé várható az Egyesült Királyságban, az autó induló ára pedig 75.000 angol font lesz - ami átszámítva nagyjából 36,3 millió forint.