Kiss Norbert

Egy harmadik és egy ötödik hellyel folytatta a szezont Kiss Norbert

2018.09.02.

Felemásan sikerült a nyári szünet utáni első versenyhétvége Kiss Norbertnek a kamion Eb-n. A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta a szombati időmérőn megszerezte a második helyet, a futamokon azonban több zavaró körülmény is hátráltatta.

A csehországi Mostban folytatódott a kamion Európa-bajnokság 2018-as szezonja a másfél hónapos leállás után. Kiss Norbert Mercedes kamionján ezalatt fontos fejlesztést hajtottak végre a német Tankpool24 csapat és a gyártó mérnökei, aminek meg is lett az eredménye: a szombati időmérőn a második legjobb időt futotta a kétszeres Európa-bajnok, de az első futamra nem tarthatta meg pozícióját.

- Hiába sikerült jól az időmérő a felszáradó aszfalton, négyen is három rajthelyes büntetést kaptunk, úgyhogy visszasoroltak az ötödik helyre. A versenyen a nagy eső miatt párásodott a szélvédő, emiatt nem tudtam elég magabiztosan menni, nem akartam felesleges kockázatba belemenni, így óvatos versenyzéssel ötödik helyen értem célba. A fordított rajtrácsos második futamon a negyedik helyről rajtoltam, hamar feljöttem a második helyre, de Adam Lacko nagyon jól ismeri a pályát, megelőzött, így harmadik lettem, ami a bajnokság szempontjából fontos pontokat jelent. Sajnos azonban az összetettben előttem álló Adam Lacko mindkét versenyt megnyerte, és nagy előnyt szerzett, de remélem, hogy a későbbi versenyeken tudjuk majd csökkenteni a hátrányt - nyilatkozta.

Kiss Norbert elmondta azt is, hogy pénteken végig küzdöttek a motorral, hiszen ez volt a fejlesztések első éles próbája. “Kezdjük megtalálni a megfelelő beállításokat, látszik, hogy javul, van benne potenciál. Bízom benne, hogy ha ezen a hétvégén nem is, de a későbbi versenyeken még jobban tudunk menni” - összegezte a hétvége eddigi tapasztalatait Kiss Norbert.

A kamion Eb csehországi hétvégéjének vasárnapi programja:

09.00    warm up

10.30    második időmérő

13.35    harmadik verseny

16.45    negyedik verseny

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....