WRC
A WRC kihirdette a járványhelyzet miatt megváltoztatott friss versenynaptáját a 2020-as szezonra. Még a vírus előtt megrendezték a Monte Carlo-ralit, a Svéd-ralit és a Mexikó-ralit, március óta azonban nem volt verseny, mivel a Finn-ralit, az Új-Zéland-ralit, a Brit-ralit is törölték, az Olasz-ralit (Szardínia) pedig júniusról őszre tették át.
A WRC promótere azonban elkötelezett volt az iránt, hogy idén legalább 8 versenyt rendezzenek meg, amihez ugye még ötre volt szükség a novemberi szezonzáróig. Észtország, a tavaly és tavalyelőtt már hivatalos WRC promóciós versenyt rendező ország kapott most nagy lehetőséget, ugyanis története első WRC futamát rendezheti meg szeptember 4-6 között.
Az Észt-ralit követi majd a Török-rali (szept. 24-27) és a Német-rali (okt. 15-18), az Olasz-rali (okt. 29- nov. 1) és a Japán-rali (nov. 19-22). Elképzelhető, hogy az október elején rendezendő Eb-futam, a belga Ypres-rali is vb-futammá avanzsálhat, a tárgyalások még folynak, sőt, egy horvát versenyre is van még esély.
Az új észt versenyt az ország miniszterelnöke, Juri Ratas és a WRC promotere, Oliver Ciesla jelentette be hivatalos formában. Észtország a 33. ország, amely rali-vb futamot rendezhet. A tavalyi verseny egyébként a helyi sztár és 2019 világbajnoka, Ott Tänak nyerte meg egy Toyota Yarisszal.
"A bejelentés tisztán jelzi, hogy a WRC újra teljes gőzzel üzemel" – nyilatkozta Ciesla. „A promoter fáradhatatlanul dolgozott az FIA-val, a csapatokkal és a verseny szervezőkkel azon, hogy ilyen különleges körülmények között is új naptárt hirdethessünk. A mai bejelentés értelmében a WRC mezőnye még időben térhet vissza a pályára, és így megmaradhat a világbajnokság státusz is.”