Das WeltAuto

Törésteszt: magasabb kor, nagyobb kockázat

2018.05.31.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 végén 14,1 év volt a hazai utakon futó 3.471.997 gépkocsi átlagéletkora. Az öregedő autóállomány alapvetően több szempontból is aggályos, többek között számtalan biztonsági kételyt vet fel. A Folksam biztosítótársaság Svédországban készített videót arról, hogy mennyire veszélyes lehet az, ha idős autóval járunk.

Ugyan az újautó értékesítések már átlépték a százezres határt (összesen 116 265 kocsi talált gazdára) 2017-ben, az autóállomány átlagéletkora tavaly is nőtt, ami leginkább annak köszönhető, hogy az elmúlt esztendőben összesen 155.414 gépkocsit importáltak magánszemélyek és kereskedők az országba, s ezeknek a 61 százaléka (95.147) 10 évnél idősebb volt – írta közleményében a Das Weltauto. 2018 első 4 hónapjában a használt autó import közel 10 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, hasonló kor szerinti megoszlásban. A hazai használt autó eladások esetében még rosszabb az arány, ugyanis 78 százalékában 2008-nál korábbi gyártású modellek cserélődtek. Ennek eredményeként, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 végén már 14,1 év volt a személyautók átlagéletkora. Az statisztikák alapján tavaly 3.471.997 gépkocsi futott az utakon.

"Sajnos egy öreg használt autó kapcsán számtalan probléma merül fel. A környezetszennyezés az egyik ilyen szempont, a másik a fenntartás kérdése, hiszen egy idős autóra jóval többet kell költeni egy fiatalabb társánál. A harmadik pedig a biztonság, ugyanis a koros kocsik kevésbé nyújtanak védelmet az utasok számára" - mondta el Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Ez utóbbi témával kapcsolatosan végzett kutatást a Folksam biztosítótársaság Svédországban, méghozzá úgy, hogy megvásárolt két idős használt autót. Az egyik egy 2003-as, a másik egy 2004-es japán autó volt, s azt vizsgálták, hogy ezek a kocsik miként teljesítenek a szokványos törésteszten frontális és oldalirányú ütközés esetén. Mindkét rozsdás kocsi leszerepelt a szimulált karambolok során, a szakértők szerint, ha élő emberek utaztak volna a fedélzeten, súlyos agykárosodást és csonttöréseket szenvedtek volna. Egy karambol esetén ugyanis az ütközési energia elvezetésére tervezett, és a korrózió miatt meggyengült alkatrészek egyszerűen összeroppantak, így a tesztbábú például a légzsák helyett a kormánykerékbe csapódott, onnan pedig a B-oszlopnak vágódott.

"A teszt során nem a márkán vagy a típuson volt a hangsúly, hanem az ügy azért tanulságos, mert egyértelműen alátámasztotta azt, hogy egy korrodált, koros jármű nem tudja azt a biztonságot nyújtani, amit újkorában. Magyarországra ömlenek be az idős kocsik, ezzel viszont emberek százezrei kockáztatják saját és családjuk biztonságát – tette hozzá Frank György. Arról nem is beszélve, folytatta a szakember, hogy vannak olyan nepperek, akik a rozsdás autókat bagóért felvásárolják, látszólag rendbe hozzák, majd értékesítik. A rozsdamarta lyukakat betömködik, letakarják valamivel, majd simára glettelik és lefestik. Így műszer, vagy megbontás nélkül zsákbamacska, hogy, mi van a festék alatt."

A márkaigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy autóvásárlás előtt minden esetben nézessük át a kiszemelt gépkocsit egy márkaszervizben, de azt is hangsúlyozta, hogy ha tehetjük, ne a legolcsóbb megoldást válasszuk. Érdemes papíron gyors számítást végeznünk, s hamar kiderül, hogy az olcsó kocsi sokkal drágább hosszútávon egy fiatalabb járműnél. Amennyiben van módunk rá, fordítsunk nagyobb összeget a vételkor az autónkra, sőt, akár használt kocsik esetében is vizsgáljuk meg a hitelajánlatokat, mert jelenleg kedvező feltételek mellett juthatunk hozzá minőségi gépkocsikhoz a piacon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....