Hyundai i30 N

Time Attack-ra viszik az i30 Fastback N-t

2019.10.27.

Először jöttek az N-Line modellek, aztán ránk uszították az első hot hatch-eket N néven. Később még tovább reszelték az i30-at, így jött létre a Project C. Ez viszont egy másik liga. Ez Time Attack.

Csak úgy lubickol a sportos modelljei adta lehetőségekben a Hyundai. Egy szóval sem mondhatjuk, hogy nem tesznek meg mindent, hogy sikeres legyen az N modellcsaládjuk. Meglehetősen átható, és több éven át tartó aktív versenyprogramokkal alapoztak az új sportmodellek érkezésére, bemutatkozásuk óta nem restek a legkülönbözőbb körülmények között be is vetni azokat. Most éppen a Time Attack Világbajnokságot nézték ki maguknak, annak is az ausztrál fordulóját, amire egy speciálisan erre a feladatra felkészített i30 Fastback N-t építettek.

Ezzel a Hyundai számít az első hivatalos autógyárnak, aki nevez a szériába. Most a koreai csapat kezébe adták a fejlesztés jogát, noha a bázismodellt alapvetően európai kezek tervezték. Noha részletes specifikációt nem adtak közre, az már biztos, hogy átprogramozták a komputert, illetve dobták rá egy nagyobb turbót és intercoolert. Minden más, állítólag gyári maradt. Az aerodinamikára már jobban ráfeküdtek. A jobb leszorítóerő érdekében felkérték az ausztrál Sammy Diasnios-t, akinek a neve az F1-ből lehet ismerős. Az a bitang nagy első kötény állítólag 250 kg leszorítóerőt termel 200 km/h-nál.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....