autókról

Holt márkák társasága

2017.04.08.

Többezer patinás autómárka alussza Csipkerózsika álmát, olykor gazdag vállalkozók próbálnak felébresztésükkel, de a pénz és a legendás múlt sem mindig elég.

Két korszak Borgward modellje

Négyezernél több

Az automobilizmus százharminckét éves történetében négyezernél több márka próbálkozott járműgyártással, hiteles forrás az USA-ban kiadott The Complete Encyclopedia of Motorcars című könyv, melyben olyan gépjárművek is szerepelnek, melyekből kisebb családi műhelyben csak egyetlen darab készült. Természetesen nem minden autós próbálkozás vált ismertté, de az alapos mű hitelességére garancia, hogy a műfaj 250 szaktekintélye gyűjtötte össze a fellelhető információkat.

A gazdag múltat alaposan megrostálta az idő: háborúk, gazdasági válságok, cégegyesítések és szétválások után napjainkban kétszáz autómárka működik a négyezerből. Állandóan változik a lista, mert olykor néhányat felébresztenek a Csipkerózsika álomból, de egyre több tűnik el végleg a süllyesztőben.

Klasszikus a fiókban

Európában már fél évszázada megszűnt az 1889-ben alapított francia Panhard, majd a Simca és Talbot, valamint a német Horch és NSU, a brit Austin, Hillman, Morris, Riley, Singer és Vanden Plas és Wolseley. Pedig szinte mindegyikhez kapcsolható valamilyen műszaki újítás, a futóműmegoldástól a komplett motorig (Wankel). Sokszor talán éppen korukat megelőző és persze költséges technikájuk okozta vesztüket…

Olykor még patinás márkákat sem lehet megmenteni az egységesített fődarabok alkalmazásával, vagyis versenyképes árral, pedig az USA-ban tényleg értettek ehhez, hiszen csak jelvényükben eltérő, de azonos soron és azonos alkatrészekből készültek a Chevrolet, Oldsmobile és Pontiac modellek, de hiába, utóbbi kettőt már nem gyártják. Ahogy a General Motors által fiataloknak kreált Saturn márkájú autókat sem. Idén bezár a konszern ausztrál leányvállalata, a Holden és nem túl biztató az Egyesült Királyságban működő Vauxhall sorsa sem.

Bukott kreáltak

2003-ban a Toyota Yuppiknak kreált trendi márkát az észak-amerikai piacra, ám sikertelensége miatt tavaly megszüntette a Scion modellek gyártását.

Pénzügy mérlegének javítása miatt hasonló hasonló sorsa jutott a másik detroiti globális konszernhez tartozó Mercury is, melyet annak idején Henry Ford tragikus sorsú fia, Edsel Ford álmodott meg, ám a 1939-ben bevezetett márka még túlélte túl az ezredfordulót, a Mercury-k gyártása 2010 júniusában állt le.

Az első Mercury nevű autó az angliai Twinckenhamben (Middlesex) készült 1914-ben, ám a cég hat év után bezárt. 1918-ban a New-York állambeli Hollis városkában két évig működött Mercury autóüzem, majd később a Ford gyártott ilyen márkájú autókat.

Az ifjabbik Ford emléke sem hozott szerencsét, pedig halála után nevét márkaként viselő kocsi is készült, ám a hatalmas reklámkampánnyal beharangozott Edsel első és egyben utolsó modellje csúfosan megbukott.

Legendák temetője

Eltűntek olyan legendák sportkocsimárkák, mint a brit Austin Healey, Herald Triumph, Sunbeam, Trident és az olasz Cisitalia, de nem jósolható nagy jövő a Lanciának sem, melyet már csak hazai piacra gyártanak.

A fiókban pihenő márkák bármikor feltámaszthatók, ha tulajdonosaik úgy akarják, és meg is lehet venni azokat, olykor tőkeerős tulajdonosok próbálkoznak ezzel. Kínai kézbe került az MG és Rover, orosz bankáré a TVR, a General Motorstól pedig először a bizonytalan sorsú Spykerhez, majd kínai tulajdonoshoz került a Saab. A márkák eladásához hasonlóan az egyesülésektől is mérlegjavulást remélnek a cégek, mert a nagyobb sorozatszámmal jelentősen csökkenthetők a költségek, különösen a fejlesztés és gyártás területén.

Wartburg motoros Melkus RS

Feltámadók

Olykor fel is támadnak márkák: a VW AG égisze alatt él, virul és rekordokat döntöget a Bugatti, a Mercedes is használja 600-as modelljénél a Maybach típusjelzést, a Renault-Nissan konszern ismét gyárt Datsun márkájú autókat. Kudarcba fulladt viszont a legendás a De Tomaso, a Hispano Suiza, Jensen és az egykori NDK népautó Trabant, valamint Melkus sportkocsi újraindítása.

2009-ben merült fel először a DeTomaso feltámasztásának ötlete, ám az olasz iparmágnás nem tudott életet lehelni az olasz-argentin sportkocsimárkába, pedig Gianmario Rossignolo megszerezte a legendás Isotta Frascini márkanév jogait is, és ilyen jelvénnyel építtetett is kabrió prototípust Audi alapokra. A De Tomaso többször csődbe ment, az olasz befektető pedig legalább annyiszor került adócsalás miatt bíróság elé, így megint álomba merült a legendás márka feltámasztása.

Blackpool, TVR

Egy másik sportkocsi márkát is többször megpróbálták feltámasztani: a brit TVR-autókat 1954-ben Trevor Wilkinson által Blackpoolban alapított Layton Engineering gyártotta. A félévszázadosan csődbe került brit márkát az orosz Nyikolaj Szmolenszkij vásárolta meg 15 millió fontért, majd 2006-ig négyszáz lóerős sportkocsikat gyártotta, azóta áll a termelés és a cég honlapja szerint a követező modell idén várható, de ez már nem az első beígért határidő a premierre, ahogy a Jensen sportkocsié sem.

Jensen FF Interceptor

Kevés a csodacsók

A fehér lovon érkező és Csipkerózsikát ébresztő királyfi csókja sokba kerül, nem véletlen, hogy kevés márkát támasztanak fel. Már csak ezért is, mert sokszor olyan sikeres és korszerű, ráadásul igen csak patinásak kerültek eladósorba, mint az Aston Martin, Bentley, Jaguar, Land-Rover, Rolls-Royce és Volvo.

Vannak kevésbé szerencsések, hiszen tucatnyi legendás amerikai, brit, francia, német, olasz és svéd márka végleg eltűnt a süllyesztőben, igaz, közben újak is születnek.

A Jaguar-Land Rover csoport tulajdonosa, a Tata Motors új márkát és modellt vezet be: a Tamo Futuro kétüléses, középmotoros sportkocsi tervezett és limitált 250-es darabszáma nem rengeti meg a piacot, de jelzi, hogy az indiai konszern nem csak a nyereségre gondol, hanem attraktív darabbal is híressé akar válni.

Itáliai IAS

Alig három évvel azután, hogy a VW bekebelezte az Italdesign formatervező stúdiót, idén önálló autómárkaként is megjelenteti: az Italdesign Automobili Speciali (IAS)jelvényén a stilizált bikafej Torinó városának ágaskodó bikás címerére utal. Ez azért is érdekes, mert a német konszern Lamborghini márkáját is ilyen állat fémjelzi, igaz az IAS nem jelent komoly konkurenciát, mert az új névvel csak néhány sportkocsit készítenek majd, az elsőből például csak ötöt.

Az európai és dél-korai piacról kifutott modelleknek adta a Ravon márkanevet az egykori Uz-Daewoo üzem: az enyhén korszerűsített Lacettiket és Matizokat gyártó cég tulajdonosa az üzbég állami Uzavtosanoat.

Ennyit ér az Ambassador

nehéz megmondani pontosan, hogy mennyit is ér egy márka, azt azonban tudni lehet, hogy februárban a PSA Peugeot Citroën 12 millió dollárért megvásárolta az indiai Hindustan Motorstól az Ambassador típusjelzést, ami sokáig az egyetlen hazai gyártású luxusautót fémjelezte. A nyugat-bengáli Uttarparában 1946-tól működő Hindustan Motors üzemében 1957-ben készült az első Ambassador, mely egy régebbi Morris Oxfordtól származott. A kereslet visszaesése miatt 2014-ben le kellett állítani, mert hiába volt kötelező hivatali autó és népszerű taxi az Ambassador, utolsó teljes évében, 2008-ban már csak 2200 kelt el.

A PSA egyébként a legendás Cápa, az ID Citroën DS típusjelzését márkaként használva gyárt autókat, főleg a kínai piacra. A francia konszern márciusban 2,2 milliárd euróért megvásárolta az Opelt és a Vauxhallt a General Motorstól, miközben a maláj tulajdonú Protonról is tárgyal, ami azt is jelzi, hogy a fejlődő térségekben akar terjeszkedni.

A legendás Isabella

Főleg Európában akar ismét hódítani a legendás francia Alpine sportkocsi és a kínai pénzügyi, valamint német műszaki hátterű Borgward. Az örökösök optimisták: a kitűnő minőségű autóiról ismert márka gyártott kisautót és limuzint, híres modelljei között szerepelt a Hansa, Lloyd, Goliath és Isabella, ám vetélytársai hiteltelenné tették a bankoknál, ezért 1961 szeptemberében a Borgward-Werke AG csődbe ment. 1919-es alapítása óta egymillió autó készült Brémában. A feltámasztott Borgward márka újkori első autója Kínában készülnek, a sportos terepjárót konnektorból is tölthető hibridrendszer hajtja. Az ezer fős stuttgarti központban dolgozik a márka feltámasztásán Christian Borgward, a cégalapító Carl F. W- Borgward unokája, aki gyerekkori álmát próbálja immár több mint évtizede megvalósítani. Azt majd a vevők döntik el, hogy mennyire lesz elég a sikerhez a márka múltja és az európai tervező csapat, na meg a kínai tőke.

Francia történet

Az Alpine története 1947-ben indult, amikor a legfiatalabb francia márkaszerviz vezető, a 25 éves Jean Rédélé versenyautóvá alakította legolcsóbb Renault modellt, a 4CV-t, melyet addig erősített, amíg a 750 köbcentiméteres farmotorossal 1951-es megnyerte a Monte Carlo Rallye-n, majd kétszer a Mille Migliá-t. Legendás típus lett a 110-es is, melynek formáját idézi a legújabb Alpine.

Mindkét cég attraktív modellel jelent meg, de az már kérdés, hogy a korszerű technikába öltöztetett legendás múlt elég lesz-e a piaci sikerhez.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....