BMW iX teszt

Ez most a csúcs a villanyautózásban

2021.12.31.

Ha elég a félezer kilométeres hatótáv, és a lehető legnagyobb kényelem, valamint a brutális erő fontos számunkra, akkor a BMW iX lesz a mi autónk. Feltéve, ha van rá pénzünk.

 
A BMW i3 még mindig trendi városi autó, az ix3 szerény, mindenes, hosszútávfutó, az i4 lesz a flottaautó, az Év Zöldautója 2022 díjra jelölt iX pedig a csúcsragadozó: mindent megad, amit egy luxus szabadidő-autótól elvárunk, ráadásul nem szennyezi (helyben) a környezetét.

bmwix4

Szép? Csúnya? Puritán? Fényűző?

Egyik barátom szörnyülködve nézte az autót, BMW-je van és nem értette, hogy mi a csuda ez (azzal hogy haverjaim folyton ócsárolták a külsejét, nem tudok mit kezdeni – nekem tetszik…)? Dicsérem, ajnározom, mutatom. Nézi az utasteret, mondja, hogy ez a belső nem jellemző a BMW-re, mert túl puritán. Ez túl puritán!??! Sorolom az extrákat, a közel tízmilliós, egyáltalán nem szerzetesrendi felszerelést (a szín és a kárpit felára 2 millió, a Bowers & Wilkins Diamond hangrendszer 1,6 millió forint, stb.). Nem tudtam meggyőzni. A feleségem mondta ki az igazságot: ez a BMW annyira letisztult és egyszerű, hogy az már puritán, de a szó legnemesebb értelmében, mint az éltető tiszta víz. Ehhez a minőséghez fel kell nőni – nem bántom a barátomat -, de ez pont az a szint, ami egy szinttel lentebb nem is látszik.

IMG_5995

Para a hatótáv?

Azt hittem, hogy ebben a nagy BMW-ben nem érdekes a hatótáv. Persze, amíg van, addig lehet költekezni: könyökfűtés, hát-, láb- és fenékfűtés (lehet állítani, hogy az ülésfűtés inkább a hátat, vagy a feneket fűtse), masszázs, 4D-s, immerzív hangzás (belemerülő hangzás, azaz mindenhonnan halljuk a hangot), hátsó klíma). Ám, amikor 80 alá esik a hatótáv, jönnek a régi szovjet reflexek: kezd fázni a lábam, gyengül a masszázs és jön a itt a piros/hol a szabad ingyenes töltő. Nehezíti a helyzetet, hogy ennek minimum a 50 kilowattos a megfelelő tápcsatorna. Mivel nem volt az autóban vésztöltő, komoly szervezést igényelt a töltés. Főleg, ha ingyen akartam megúszni. Utóbbi legtöbbször nem is jött össze, a Lidl, a Penny töltőiben olyan kevés energiát tudtam tarhálni, hogy azért nem érte meg kiszállni. Fizetős egyenáramú töltőn jobb a helyzet, egy 45 perces Auchan bevásárlás során 30 százalékról 60 százalékra töltöttem az autót, ami teljesen elfogadható és a 3600 forintos számla is teljesen baráti.

bmwix8

Ha fogy a hatótáv és a napi program nem úgy alakul, ahogy eredetileg elterveztük, akkor nagyon tud fájni az egyre zsugorodó hatótáv. A komfortból nem adtam, csak a hőmérsékletet vettem le 22 Celsius fokról 19-re, amivel csak 1-2 kilométernyi hatótávot nyertem. Ötven kilométeres hatótávolsággal indultam el otthonról a 35 kilométerre található ingyenes Type 2-es töltőhöz. Kikerültem az M0-ást, abbahagytam az alázó előzéseket, így gond nélkül, 20 kilométeres (négy százalékos) maradvány hatótávval elértem a csepeli Pennyt, ahol ráharaptam a szabad csatlakozóra. Reggelig rajta hagytam, hajnalra feltöltött, beszálláskor 518 kilométeres hatótáv és jó meleg fogadott. Innentől újra én voltam a király, para sehol!

bmwix13 bmwixmaxhatotav

Puszta erő, brutális gyorsulás

A BMW iX egyelőre kétféle modellváltozatban érhető el, de az erősebb ismeretében félek, mit tud majd a később csatlakozó 600 lovas M variáns. Az Év Magyar Autója zsűri által is exkluzívan tesztelt BMW iX xDrive50 modell 523 lóerős, a BMW iX xDrive40 modell esetében 326 lóerő a maximális teljesítmény.

bmwix11

A karosszériaváz alumínium keretét a tetőben, az oszlopokban és a hátsó merevítő elemekben szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) építkező karbon ketrec egészíti ki, az intelligens anyagkombináció így amellett, hogy minimalizálja a modell saját tömegét, a vázszerkezet merevségét is jelentős mértékben fokozza. A modell optimalizált légellenállási együtthatója (0,25) jól hangzik, de természetesen a nagy homlokfelület révén a fizika győz és nagyon magas lesz a fogyasztás - a tesztünk során akárhogy is próbálkoztunk alig tudtuk 28 kWh/100 kilométer körül tartani a fogyasztást. Több mint ezer kilométert hajtottuk, jártunk autópályán, városban és országúton is vele. A legkisebb szakaszfogyasztás 21 kilowattóra/100 kilométer, a legnagyobb 35 kilowattóra/100 kilométer körül alakult. A nagyfeszültségű akkumulátort mélyen a padlólemezbe süllyesztették a tervezők, az alacsony súlyponthoz kiváló súlyelosztás társul.

bmwix9

Varázsszőnyeg

Úgy gyorsul, úgy megy kétszázzal, hogy ebből az utasok - beleértve a vezetőt - semmit, de semmit nem éreznek. Mint egy térugró űrhajó. Úgy is néz ki. Hossza 4953 milliméter, szélessége 1967 milliméter, magassága 1696 milliméter, tengelytávolsága 3000 milliméter, csomagtartója 500 (bővítve 1750) literes, tömege üresen 26 mázsa. Ehhez képest elég meggyőzően lassul és áll is meg.

bmwix7

A BMW iX futómű-technológiájában alapfelszereltségként kettős ágyazású lengőkarra támaszkodó rugóstaggal kialakított első kerékfelfüggesztés, ötkaros hátsó kerékfelfüggesztés, rugóút-szinkronizált lengéscsillapítók és változó áttételű, elektronikus szervokormány dolgozik. A tesztelt modellben az első és a hátsó tengely elektronikusan vezérelt lengéscsillapítói és légrugós kerékfelfüggesztései mellett az aktív hátsókerék-kormányzás és a sport fékrendszer is megtalálható. A 20 hüvelyk méretű, alapfelszereltségként kínált könnyűfém keréktárcsák alternatíváiként 21 és 22 hüvelyk méretű aerodinamikai keréktárcsák is rendelhetők. Utóbbiak zajcsökkentett gumiabroncsokkal is felszerelhetők, amelyek a belső felületükre felvitt habréteggel fokozzák az utazás akusztikai komfortját – tesztautónkon 255/50 R21 méretű, kifejezetten elektromos autókra tervezett Goodyear Ultragrip téli gumik feszültek. A futómű minden úthibát kisimít, eltünteti a nyomvályúkat, az utasok semmit sem éreznek az út állapotából.

bmwix3

Mindig az úton

A BMW iX elektromos összkerékhajtása minden vezetési szituációban optimális mértékű forgatónyomatékot továbbít az első és a hátsó kerekekhez. A rendszer intelligens vezérlése teljes egészében változtatható erőelosztást tesz lehetővé, a színtiszta hátsókerék-meghajtástól kezdve, egészen a maximális tapadást garantáló, állandó összkerékhajtásig. A hajtásfüggő kipörgés-korlátozás, amelyet a mérnökök most először építettek be intelligens összkerékhajtásba, még tovább fokozza a modell tapadását és menetstabilitását. A motorvezérlő elektronikába integrált technológia precíz, villámgyors korrekciókkal akadályozza meg az egyes kerekek kipörgését, amelynek köszönhetően még kedvezőtlen időjárási körülmények közepette és egyenetlen útfelületeken is mindvégig stabil úttartást garantál. A BMW iX xDrive50 4,6 másodperc (ha tovább nyomjuk a menetpedált, és van előttünk szabad pálya, 14 másodpercen belül már 200 kilométer/órát, sőt 202-őt mutat a kijelző).

bmwix15

Letaglózó nyomaték

A BMW iX lemezei mögött dolgozó, ötödik generációs BMW eDrive hajtáslánc-technológia egyetlen házban egyesíti az elektromos motort, a vezérlőelektronikát és a váltót. Szinkronmotor, azaz a rotort nem állandó mágnesek hozzák mozgásba, hanem közvetlenül a villamosenergia. A hajtáslánc csúcs forgatónyomatéka 765 Nm. Padlólemezébe egy 105,2 kWh nettó kapacitású (bruttó 111,5 kWh) nagyfeszültségű akkumulátor építettek be. A BMW iX alapfelszereltségének része a hőszivattyúval dolgozó, integrált fűtő- és hűtőrendszer, amely nem csupán az utastér, de a nagyfeszültségű akkumulátor és a hajtáslánc optimális hőmérsékletéért is felel. Az előrelátó hőkezelő rendszer arra is képes, hogy a nagyfeszültségű akkumulátor működési hőmérsékletét a betervezett gyorstöltések előtt a gyors és hatékony járműtöltéshez leginkább optimális hőmérsékleten tartsa.

BMWix5

A BMW iX xDrive50 modell esetében akár 200 kW töltési kapacitású DC gyorstöltés is elérhető, amellyel a nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintje 35 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető. A váltakozó áramú töltés ereje sokkal szerényebb, kétfázisú töltőn 7,4, háromfázisún 11 kilowatt.

Szalon az autóban

A BMW iDrive kijelző- és operációs rendszer új generációja a BMW iX modellben ünnepelte világpremierjét. Extrém nagy kijelzője 12,3 hüvelyk képátlójú digitális műszeregységet és egy 14,9 hüvelyk képátlójú központi kijelzőt foglal egyetlen üvegfelületbe, amelynek íveltsége a vezetőt helyezi a középpontba.

BMWix1

Öt kamera, öt radarszenzor és tizenkettő ultrahangszenzor dolgozik a BMW iX közvetlen környezetének leképezésén, ebből adódóan elég fejlett az intelligens, részben önvezetési rendszere. A frontirányú ütközésre figyelmeztető rendszer például balra kanyarodáskor időben érzékeli a szemből érkező autókat (azokban az országokban, ahol a forgalom az úttest jobb felén halad), jobbra kanyarodáskor pedig a kerékpárosokat és a gyalogosokat. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető kormányzó- és sávtartó asszisztens, valamint a stop & go funkcióval dolgozó aktív tempomat a korábbiaknál sokkal szélesebb tartományban működik. A kiszállás-figyelmeztető funkció megállás után figyelmezteti az autó utasait, ha az ajtók nyitási sugarába gyalogosok vagy kerékpárosok várhatók, valamint a lopásrögzítő berendezés egyaránt újdonságként mutatkozik be a BMW iX fedélzetén. A kamera az utasteret is veszi, így vicces családi szelfik készülhetnek utazás közben.

Ez tényleg luxus

A BMW iX egészét az utastér köré fejlesztették ki a mérnökök, a modell így a vezetőnek és utasainak is minőségi időtöltést, az otthon kényelmét garantálja. A luxus hangulatot bőséges helykínálat és integrált fejtámlákkal szerelt kényelmes ülések teremtik meg. A tisztán elektromos meghajtásnak köszönhetően kardánalagútra sincs szükség, a még szellősebb utastér így extra lábteret és tárolóhelyeket kínál. A középkonzolt egy prémium minőségű bútorként alkották meg a készítők. A kormány hatszögletű, felárért szélvédőre vetített kijelző segíti az összpontosítást. A BMW iX automata légkondicionálója új, érintés-érzékeny vezérlőfelülettel és integrált nanoszálas levegőszűrő technológiával dolgozik, a vezető és az utasok fejedelmi kényelméről pedig utastér-szellőztetés, illetve felület-, ülés- és kormányfűtés gondoskodik. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Bowers & Wilkins Diamond hifi fejtámlákba rejtett hangsugárzókkal és az első ülésekbe épített mélynyomók 4D funkciójával kínál abszolút hangélményt. A basszus rezegteti az ülést, ami a több fokozatban - de csak a derekat dolgozó - masszázzsal együtt kivételes utazási élményt ad. Ha a hifit lekapcsoljuk, döbbenetes a csend, még autópályán száguldva is.

bmwix14

Zöld a gyártás

A BMW iX-ek a dingolfingi gyárban látnak napvilágot. A modell és a beépített akkumulátorcellák teljes termelési folyamatához szükséges energiát a létesítmények kizárólag megújuló erőforrásokból nyerik ki. A BMW a nagyfeszültségű akkumulátorokhoz szükséges kobaltot és lítiumot ellenőrzött ausztrál és marokkói forrásokból szerzi be, ahonnan az alapanyagokat közvetlenül akkumulátorcella-gyártó partnereihez szállítja. Az elektromos motorok szinkronmotor-alapelv szerinti működése lehetővé teszi az erőforrások ritkaföldfémektől mentes sorozatgyártását. Tömegtermelési folyamataiban ráadásul a vállalatcsoport kizárólag napenergia felhasználásával előállított alumíniumot használ. Az autó hatékony sorozatgyártásához mindezek mellett a másodlagos alumínium és az újrahasznosított műanyag nagyarányú alkalmazása is hozzájárul. A modell utasterében FSC-igazolt faanyagot, cserzett olajlevél-kivonattal finomított bőrt és más természetes anyagokat használnak. A padlóborításhoz és a szőnyegekhez használt nyersanyagok között újrahasznosított halászhálók is megtalálhatók.

Kép és szöveg: B. Cs.

bmwix2bmwix10 bmwix12

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.12.07
Addig kiáltoztak az újságírók és valószínűleg az ügyfelek is, hogy a Mazda végre piacra dobja az MX....
2022.12.07
Biztosan nem kerülheti el a kötelező biztosítások piacát sem az áremelkedés. Milyen tényezők....
2022.12.07
És miért kell Mekka irányába állítani az autó orrát parkoláskor? Mindennapi, reggeli kihívásainkhoz....
2022.12.07
A Stadler 20 Flirt motorvonat szállításáról írt alá szerződést a finn VR Grouppal; az első jármű....
2022.12.07
Nézze meg a videót! ..
2022.12.07
A Forma-1-es világbajnokság irányítói kijelölték azt a hat helyszínt, amelyen sprintfutamos....
2022.12.07
2023-ban a BMW Group Classic és a Grand Hotel Villa d’Este a május 19-21. közötti hétvégén rendezi....
2022.12.07
Erősebbek és gyorsabbak, mint eddig bármelyik RS 6 és RS 7: az új Audi RS 6 Avant performance és....
2022.12.07
A Ford Pro és a Deutsche Post DHL Csoport nemrégiben szándéknyilatkozatot írt alá a logisztikai....
2022.12.07
Együtt az utakon programjával a közlekedés közös felelősségére hívja fel a figyelmet a Magyar....