autófeltörés

Etető kukoricát, parfümöt és autót is loptak a gépkocsifeltörők

2021.10.08.

Sorozatos gépkocsifeltörésekkel, lopásokkal gyanúsítható fiatalkorú testvérpárt és felnőttkorú társukat fogták el a nagykátai rendőrök. Három hónap alatt 14 bűncselekményt halmoztak.

Sülysáp és Tápiószecső utcáin, udvarain meglátott járműveket céloztak meg elsősorban. Akadt nyitva hagyott kocsi, de a bezárt állapot sem akadályozta őket, addig feszegették, amíg az utastérbe jutottak. Onnan aztán vitték, amit találtak: horgászbotot, orsót, etető kukoricát, vödröt, szerszámos készletet, parfümöt, pénztárcát, fúrót, tojást, zöldséget. Ha lehetőségük adódott, a kocsikban lévő indítókulcsot elfordítva egyszerűen elhajtottak, majd később kiürítve sorsára hagyták. Zsákmányaikat később eladták, a kapott pénzt elosztották - testvériesen. Sorozatos bűntetteikkel több, mint 3 millió forintos kárt okoztak.

A nagykátai rendőrök október 4-ére tudták kellő bizonyossággal kijelenteni, hogy kiket kell a 2021 júliusában kezdődött bűncselekmény-sorozattal összefüggésben keresniük. A 14 és 15 éves testvérpárt, valamint 20 éves társukat elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A testvérek tényfeltáró, részletes beismerő vallomást tettek, a fiatalabb magyarázata szerint kitalálták, hogy pénzt kellene szerezniük, az utcákat róva keresték a lehetőséget. Elsősorban este, éjszaka portyáztak, hisz napközben az iskolapadban volt a helyük. Társuk, a 20 éves M. Arnold minden terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta.

A fiatalkorúak ellen 7 rendbeli lopás bűntettének, három rendbeli lopás vétségének, valamint három rendbeli lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, M. Arnoldot két rendbeli lopás, egy rendbeli jármű önkényes elvétele bűntettével, egy rendbeli lopás vétségével, illetve egy rendbeli lopás vétsége kísérletével gyanúsítják. A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kezdeményezték a három gyanúsított letartóztatását.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....