- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki dühében, mert nem nyílt fel a parkoló sorompója, letörte azt.
Megrongálta egy sarokcsiszolóval a jegyautomatát és a térfigyelő kamerát is egy férfi, miután pótdíjat szabtak ki rá a paroklóőrök Erzsébetvárosban – a rendőrök elfogták.
Sorozatos gépkocsifeltörésekkel, lopásokkal gyanúsítható fiatalkorú testvérpárt és felnőttkorú társukat fogták el a nagykátai rendőrök. Három hónap alatt 14 bűncselekményt halmoztak.
Kis büntetéssel megúszta volna, így milliókért kell felelni károkozás miatt Németországban egy 20 éves sofőrnek, akinek eldurrant az agya – írja a focus.de
Két nap alatt kétszer dúlta végig a környéket.
A kulccsal karcoló 79 éves férfit pár percen belül elfogták a debreceni járőrök.
Még be sem jelentette kocsija eltűnését a tulajdonos, amikor az őt felkereső egyenruhások közölték: megvan a jármű. Kiderült, helyi fiatalok szórakozásból eltolták, majd szétverték - írja a police.hu.
A négy fiatal a tűzlétrán mászott be a remízbe - írja a rendőrség honlapja, melyen közzétették a történtekről készült videófelvételt is.
A gyanú szerint a férfi azután rongált, hogy a sofőr megkérte, szálljon le a buszról, mivel nem volt sem jegye, sem bérlete - írja a police.hu.