Budapest Airport

Egyre tisztábban üzemel a Budapest Airport

2022.02.04.

A Budapest Airport 2021-ben tovább csökkentette a közvetlen szén-dioxid kibocsátását, amely így már a tíz évvel ezelőtti szint felére mérséklődött, míg az egy utasra jutó kibocsátás a 2011-es szintnek mindössze az egyharmada.

A Budapest Airport 2021-ben elsődleges célként fogalmazta meg, hogy korábbi vállalásánál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re eléri a nettó zéró kibocsátást, amelyet az úgynevezett zéró karbon ütemterv mentén valósít meg.

Tavaly bekerültek abba, a mindössze 58 repülőtérből álló, a repülőtéri karbon akkreditáció 3+ szintjét teljesítő globális elit csapatba, amelyek karbonsemlegesen, vagyis a működésük során keletkező szén-dioxid-kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozva működnek.

Hangsúlyozták, a Budapest Airport a légikikötő környezeti hatását leghatékonyabban a repülőtéri partnerekkel együttműködve tudja csökkenteni, ezért még 2015-ben életre hívta a Greenairport programot. A kezdeményezésben részt vevő 40 partner célja, hogy a légikikötő és az ott dolgozó szervezetek kölcsönösen együttműködve segítsék egymást a saját karbonlábnyomuk és működésük környezetre gyakorolt általános hatásának csökkentésében.

A Budapest Airport vállalta, többek között, hogy a villamosenergia-szükségletet teljes mértékben megújuló forrásokból fedezi majd, minimum 5 megawatt teljesítményű napenergia-erőművet fejleszt, továbbá legalább 100 új elektromos töltőpontot alakít ki a repülőtéren. A finanszírozási megállapodásban vállalták, hogy 2023 végéig elérik az ACI 4+ legmagasabb szintű karbonsemlegességi minősítését.

Tavaly 840 megawattóra mennyiségű zöld energiát vásároltak, emellett a légikikötő nemrég további, nagyobb mennyiségű zöld áramot szerzett be, aminek segítségével biztosítani fogja, hogy 2022-es áramigénye 65 százalékát megújuló energiaforrásból fedezze, míg 2023-tól kezdve a Budapest Airport területén felhasznált teljes árammennyiség megújuló forrásokból származik majd.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.06
Több mint 30 forinttal drágulhat emiatt a benzin és a gázolaj. ..
2023.06.06
A nézők pár centire álltak a száguldó járművektől, de szerencsére nem történt baleset. ..
2023.06.06
LeBron James, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) négyszeres bajnoka és legeredményesebb....
2023.06.06
A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300....
2023.06.06
A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon magabiztos....
2023.06.06
Májusban 9234 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, 13 százalékkal több, mint....
2023.06.06
A Datahouse adatai szerint 2023 első négy hónapjában 44 ezer 842 új személygépkocsit és....
2023.06.06
Városszerte szűrték ki az illegálisan átalakított járműveket, valamint az egyéb....
2023.06.06
Komoly balesetet rögzített a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája az autóúton.   ..
2023.06.06
Egy Ford Fiesta és egy taxi ütközött éjjel. ..