2018.11.26.

Kihirdette a 2020 és 2023 közötti időszakra vonatkozó gumibeszállítói pályázat eredményét az FIA: a Pirelli újra bizalmat kapott a sportágtól. A bejelentéssel egy időben azt is megerősítették, hogy 2021-től a jelenleg használt 13 colos kerekekről 18 colosra vált a Forma–1.

2018.09.19.

A két bajnokesélyes, vagyis Lewis Hamilton és Sebastian Vettel eltérő gumitaktikát választott a jövő héten rendezendő Orosz Nagydíjra. A vörösök német klasszisa lényegesen agresszívebb stratégiával készül, mint brit ellenfele.

2018.05.29.

A Mercedesnek jobban meg kell értenie, hogyan bírhatja munkára a hiperlágy abroncsokat azokon a futamokon, ahol ez a keverék is elérhető lesz, Monacóban ugyanis nem sikerült megoldani az ezzel kapcsolatos problémákat – jelentette ki a csapat finn pilótája, Valtteri Bottas.

2017.11.24.

A McLaren két autót is indíthat a szezonzárót követő gumiteszten, miután a brazíliai gyakorlást törölni kellett a rossz közbiztonság miatt. A csapat most megkaphatja az esélyt, hogy bepótolja az elmaradt körözgetést.

2016.10.06.

A Pirelli célja, hogy abronccsal lássa el a luxusautókat, és a zajszint csökkentésével fokozza a luxus érzését. Az olasz cég ezzel a küldetéssel érkezik az október 1-16-ig tartó Párizsi Autószalonra. A Pirelli a legjobban várt modellek közül négyet lát el gyári szerelésű abronccsal a...

2016.08.23.

Nem érdemli meg az ellenfelek kritikáit és panaszát az a három élcsapat, amely segédkezik a 2017-es gumik kifejlesztésében. Legalábbis a Pirelli szerint. A kicsik persze más miatt is „hálálkodhatnak” a nagy riválisoknak…

2016.04.26.

Bővítette kisteleki üzemét az energia- és telekommunikációs kábelek gyártásában a világon piacvezető Prysmian csoport, a 12 millió eurós beruházást április 14-én adták át.

2016.04.19.

Az F1 Bizottság jóváhagyta a tesztelésre vonatkozó szabályok módosítását, azaz a Pirelli – melynek vezetői nemrég a királykategória elhagyásával fenyegetőztek – a saját terveinek megfelelően gyakorolhat a 2017-es abroncsokkal.

2016.02.28.

A Pirelli bejelentette, hogy a csapatok Monacóban használhatják majd először az új ultralágy keveréket.

2016.01.30.

Egyszerű technikai magyarázat van arra, miért korlátolták le a Pirelli abroncsai az elmúlt években a versenyzőket és autókat, spórolásra kényszerítve őket a versenyeken. Az olaszok 2016-tól azonban egy új trükkel álltak elő.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....