gumi

Újabb meghátrálás az F1-től: maradnak a kerékmelegítők

2019.10.21.

Újabb változtatás mögül hátrált ki a Forma–1 2021 kapcsán. Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem szabadulnak meg a kerékmelegítő paplanoktól.

Amikor Ross Brawnék év elején hivatalosan megerősítették, hogy a 2021-es megújulás jegyében a Forma–1 az ódivatúnak minősített 13 colos kerekről 18 colosokra vált, azt is előrebocsátották, hogy az eddiginél nagyobb gumikat már kerékmelegítő paplanok használata nélkül kell működésre bírniuk a résztvevőknek. A méretváltás és a paplantilalom már külön-külön is nagy feladatot jelentett volna a Pirellinek, és most, hogy a gyártó elkezdte a 2021-es abroncsok tesztelését, be is kellett látnia, hogy a kettő együtt valószínűleg nem fog menni.

Mivel a csapatok is egyetértettek e kérdésben, végül úgy döntöttek, lemondanak a kerékmelegítők tilalmáról – legalábbis egy ideig. A résztvevők az új korszak első évében szeretnék minden figyelmüket az új aerodinamikai szabályok és az új gumik kiismerésére, ami könnyebbnek ígérkezik kerékmelegítőkkel.

Fotó: XPB

2021-ben nagy változások jönnek. Új lesz az autó, új az aerodinamikai csomag, újak a gumik, a méretek. A kerékmelegítő paplanok betiltását emiatt elnapoltuk egy időre. 2021-re megtartjuk őket, hogy legyen viszonyítási pontunk, aztán lépésről lépésre haladunk a tőlük való megszabadulás felé – magyarázta Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója. „Amikor erről vitáztunk, nem rémlik, hogy erős lett volna az ellenállás. Eléggé egyértelmű és átlátható párbeszéd zajlott erről. Kielemeztük az érveket és az ellenérveket, és egyetértettünk abban, hogy a sportág számára hasznosabb, ha a kerékpaplanokkal folytatjuk, mert így lesz egyfajta átmenet.”

A kerékmelegítők tilalmát részben költségcsökkentő intézkedésnek szánták a sportág vezetői. A 18 colos kerekekkel együttes bevezetésének pedig az állt az hátterében, hogy a csapatoknak ne kelljen új, a nagyobb kerekek méretéhez igazított paplanokat gyártaniuk. Ennek költségét a tilalom elnapolásával most kénytelenek lesznek mégis megfizetni. Ez viszont a jelek szerint nem okoz problémát számukra, hiszen fölvetődött a melegítők egységesítésének lehetősége is, ám ezt az istállók elutasították.

A mostani már nem az első 2021-es reformterv, amitől a sportág meghátrál. Az FIA korábban a váltók, majd a fékek egységesítésére is hivatalos pályázatot írt ki, ám mindkét esetben visszavonta azt, mivel a csapatok jelezték, a teljesítményt és a biztonságot meghatározó alkatrészek terén nem szívesen engednék ki az irányítást a kezükből, és nem bíznák magukat egy külső beszállítóra.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

- A 2021-es Forma–1-es autók valós teljesítményének kiértékelése alapján az FIA úgy döntött, elhalasztja a központi beszállító bevezetését a fékrendszerek és kopó fékeszközök területén. A jelentős szabálymódosítások és a csapatok eltérő szabályértelmezése a 2021-es autók több területére is kihat majd, és tekintettel a fékek biztonságban és teljesítményben betöltött szerepére, az FIA úgy döntött, leállítja a kiválasztási folyamatot, amíg nem készülnek további tanulmányok – állt a nemzetközi szövetség még szocsi hétvégén kiadott közleményében.

Az FIA emellett köszönetet mondott a Brembo fékgyártónak, amiből arra következtethetünk, hogy a cég lett volna a befutó, amennyiben jön az egységesítés. A kerékmelegítőkhöz hasonlóan a fékek kapcsán meghozott döntés sem jelenti azt, hogy ez a végleges irány. Az FIA 2021-ben, már az új autók fékjeinek alaposabb feltérképezése után újra fogja tovább vizsgálni a fékek egységesítésének lehetőségét.

Forrás: m4sport.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....