- Májusban sem veszített lendületéből a Daimler eladásainak növekedési üteme, az autógyár világszerte 12,3 százalékkal több autót értékesített az egy évvel korábbinál, 206 ezret - jelentette be a Daimler.
Megnyílt a magyar tulajdonban levő Jász-Plasztik Autócentrum Kft. (JP Auto) legújabb Mercedes-Benz márkakereskedése pénteken Jászberényben, az 1,5 milliárd forintos beruházással a kft. 15 új munkahelyet teremtett, az új bemutatóterem és szervizcsarnok több mint 5 ezer négyzetméteren épült fel....
A több mint 1000 lóerős Project One a Forma-1-es versenyautó technikájára épül.
A kecskeméti Mercedes-gyár a német vállalat Magyarországba vetett bizalmának szimbóluma, nem csak egy gyár a sok közül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Daimler német autókonszern közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
Május 16-án hivatalosan is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a MOM Parkban az ország első Mercedes-Benz Pop-Up Store-ja, amely a hagyományos autószalonok kiegészítéseként működik.
Hamarosan útjára indul a jubileumi Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, mely az oldtimer modellek kétévente megrendezésre kerülő látványos felvonulása és versenye. A veterán mérnöki műremekeket ünneplő rendezvényen a résztvevők május 19. és 21. között Fótról indulva teljesítik a 420 kilométeres...
- Az elsőhöz hasonlóan a második szabadedzésen is a brit Lewis Hamilton autózta a legjobb időt a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, pénteken. Érdekesség, hogy a délutáni gyakorláson az első hat sorrendje megegyezett a délelőttivel.
Az első Mercedes-Benz járóképes autóbuszalváz Spanyolországból megérkezett Debrecenbe, az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. telephelyére, ezzel megkezdődhet az autóbuszgyártás előkészülete a városban - közölte a helyszínen a holding vezérigazgatója.
Lelkes fiatalok a betonon, komoly szakemberek a konferencián, ilyen volt az idei Busexpo is.
2016-ban közel 190.000 jármű készült a Mercedes kecskeméti gyárában, ami rekordévnek számít. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. mellett a márka magyarországi értékesítési képviselete, a Mercedes-Benz Hungária Kft. is jelentős rekordokat tudhat magáénak...