A Discovery következő nemzedékét előrevetítő tanulmányautó legérdekesebb újítása az, hogy a kocsi az előtte útszakasznak a motorháztetőtől nem látható részét a szélvédőre vetíti.
Öt évnyi turnézás után július 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában is látható lesz a Top Gear Live, a BBC díjnyertes televízió-műsorán alapuló és óriási népszerűségnek örvendő autós show-ja.
- Az év végétől állhat forgalomba Budapesten az a 28 dízel-elektromos meghajtású csuklós autóbusz, amelynek üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A német gyártó több mint 400 ezer autót adott el 2014 első negyedévében, ami rekord a cég történetében.
A múlt hónapban 243335 autót értékesítettek Oroszországban, szinte ugyanannyit, mint tavaly márciusban.
Az Audi bemutatta az első rajzokat Pekingi Autószalonon bemutatkozó új tanulmányautójáról, amely a TT terepes változatának tűnik.
További lopott autók azonos című rovatunkban.
Az első és legfontosabb dolog, hogy ne csináljunk semmit, ami felesleges…
A magyarországi autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését a gazdasági elemzők értékelése szerint.
Márciusban 10,37 százalékkal nőtt a lengyel autógyárak termelése az előző hónaphoz és 8,03 százalékkal a 2013 márciusihoz képest - közölte kedden a lengyel SAMAR autóipari statisztikai és piackutató intézet.