A Hősök terén, ünnepélyes keretek között adták át és mutatták be azokat az új autóbuszokat, amelyek a budapesti agglomerációban teljesítenek tavasztól szolgálatot.
A második szabadedzést is Lewis Hamilton nyerte csapattársa, Nico Rosberg előtt, a harmadik helyezett Fernando Alonso hátránya már több mint egy másodperc volt.
Újabb automata sebességváltó-gyáregységet épít a német Daimler az erdélyi Szászsebesen (Sebes). A gyáregység alapkövét Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében rakták le péntek délután - közölte az Agerpres hírügynökség.
A Mercedes brit versenyzője több mint két tizedet vert csapattársára a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén.
Az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2019-től minden elektromos és hibrid autó rendelkezne hang-generátorral.
Amíg van kőolaj – és az még sokáig lesz – mindig lesz benzines és dízelmotoros autó, mert a kőolajipar nem tud csak benzint vagy csak gázolajat gyártani, ez csak együtt lehetséges.
Az M3 kabrió utódja a kupéhoz hasonlóan háromliteres, 431 lóerős turbómotort kapott.
Megugrott az új személygépkocsik eladása Csehországban. Az idei év első három hónapjában 42 993 új autó kelt el, ami éves szinten 18 százalékos növekedés - jelentette be a csehországi autóimportőrök szövetsége pénteki sajtótájékoztatóján Prágában.
A sűrített földgáz (CNG) gépjármű üzemanyagként történő használata nemcsak gazdaságos, hanem jelentősen csökkenti a széndioxid valamint a kisméretű szilárd részecske kibocsátást - mondta Hizó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztésért felelős helyettes...
Jól sikerült a szezon előtti első teszt a kamion Európa-bajnokságban szereplő magyar csapat, az OXXO Energy Truck Race Team szempontjából. Kiss Norbert a háromnapos gyakorlás két napján is a legjobb időt érte el.