autógyártás

A hazai járműipar segíti az ipari termelés növekedését

2014.04.08.

A magyarországi autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését a gazdasági elemzők értékelése szerint.


A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában készül a Mercedes B-osztály

A Központi Statisztikai Hivatal keddi közlése szerint februárban az ipari termelés 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 1,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.

Balatoni András, az ING Bank elemzője kiemelte: nagyon markánsan nőtt az ipari termelés februárban. Különösen a havi növekedés kiugróan magas, 1,6 százalékos, ami mögött néhány autógyár termelésének felfutása állhat - mutatott rá. Hozzátette: az első félévben ez erősen fűtheti az ipari termelés és az export további gyorsulását.

Elmondta, hogy a bizalmi indexek folyamatosan emelkednek, a beszerzési menedzser index messze a növekedési küszöbérték felett van, és az Eurostat által kalkulált bizalmi indexek is historikus csúcson állnak. Ezek mellett a megrendelés-állományok is jól alakulnak, ami szintén azt mutatja, hogy a következő háromnegyed évben "érdemi növekedés" lesz az ágazatban - vélekedett.

"Robusztus és masszív ipari konjunktúrát látunk, ami mindenképpen kedvező" - fogalmazott Balatoni András. Véleménye szerint a növekedéshez hozzájárult az is, hogy a termelési vertikum Nyugat-Európában bekövetkezett átalakulása miatt globális vállalatok Magyarországra helyeztek bizonyos termelési kapacitásokat, például az autóiparban.

A februári ipari adat ugyanakkor erősíti a bank GDP-előrejelzésére ható felfelé mutató kockázatokat az ipari termelésnek köszönhetően a gazdaság növekedése esetleg az eddig prognosztizált 2,3 százalékosnál nagyobb lehet - mondta.

Balatoni András szerint éves átlagban 5-6 százalék között növekedhet idén az ipari termelés.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy tovább gyorsult az ipari termelés, a kedvező eredményt a 2013-as alacsony bázis is segítette. "Látszik, hogy felgyorsult Európa, és javul a felvevőpiacunk is" - fogalmazott. Hozzátette, hogy továbbra is a járműgyártás kapacitásának felfutása húzza az ipart. Ő is kiemelte, kedvező, hogy havi összevetésben is nőtt a termelés, mivel az előző negyedévben rendre minden hónapban csökkenés volt az előző hónaphoz képest. Tovább lassult az elektronikai eszközök gyártásának visszaesése, ami már a januári statisztikában is megjelent.

A vezető elemző éves átlagban 6 százalék körüli növekedésre számít az iparban. Megjegyezte, hogy elsősorban a következő hónapok lehetnek erősebbek, március-május között az ipari kibocsátás növekedése 8-9 százalékot is elérheti, a többi hónapban pedig a várakozásai szerint 5-6 százalékosra lassul az ütem. Kérdésesnek mondta, vajon hogyan talál magára a belföldi piac - a kiskereskedelmi forgalom alakulása élénkülést mutat. Ha a belföldre történő termelés év közben tovább nő, akkor ez tovább segíti az ipari termelés stabilizálódását - fűzte hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....