kamera

„Átlátszó” motorháztető a Land Rovertől

2014.04.09.

A Discovery következő nemzedékét előrevetítő tanulmányautó legérdekesebb újítása az, hogy a kocsi az előtte útszakasznak a motorháztetőtől nem látható részét a szélvédőre vetíti.


A Land Rover Discovery Vision Concept április 16-án mutatkozik be a New York-i Autószalonon, a szériaváltozat nagyjából egy év múlva érkezhet meg. A tanulmányautó motorházteteje természetesen nem átlátszó, de a kamerákkal és a szélvédőre vetítő head up display segítségével mégis sikerült ezt a hatást elérni, mivel a vezető úgy érzékeli az előtte lévő útszakaszt, mintha a nem lenne orra az autónak. Ráadásul nem csak a terep válik láthatóvá, mert a rendszer kiírja a vezetőnek az emelkedő meredekségi szögét és megmutatja az első kerekek helyzetét is.

 

A rendszer a hűtőrácsba épített kamerákból és a head-up display-ből áll, a kamerák elküldik azt a képet a vetítőnek, amelyet a vezető nem láthatna a kocsi orrának takarása miatt.

A Land Rover a vizuális vezetéstámogató rendszerek továbbfejlesztéseként gondolt az újítására, amely nagy valószínűséggel pár éven belül a szériaautókban is megjelenhet. A találmánynak elsősorban meredek kaptatókra történő mászás közben veszi majd hasznát a terepjáró sofőrje.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..
2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....