A Toyota walesi pilótája mindössze két pontra közelítette meg a Portugáliában harmadik helyen végző Ogier-t a pontversenyben.
Megnyerte a nemzetközi mezőny kétkerék meghajtásúak kategóriáját a Rallysprint Kopnán Vogel Adrienn.
Műszaki hiba miatt a 2019-es világbajnok feladta a napot, így Elfyn Evans vette át a vezetést.
A Hyundai eddig simán veri a Toyotákat a murvás versenyen, még úgy is, hogy az egyik leggyorsabb versenyzőjük már kiesett a versenyből.
Méghozzá úgy tűnik, hogy mindhárom jelenlegi gyártó elkötelezett, hogy a hibrid korszakban is erősítse a Rally Világbajnokság mezőnyét 2022-től 2024-ig.
Halálos iramú autók, nem akármilyen nevekkel, itt a McLaren Senna és a Gordon Murray T.50S Niki Lauda.
További klasszikus sportautók, amikben átélhetjük az új autók nyújtotta élményt, hiába számítanak klasszikus autócsodáknak.
Nem volt elég a homokból és a dűnékből? Nos, a szervezők gondoskodtak róla, hogy a 44. Dakar rali résztvevőinek ne lehessen ilyen panaszuk.
Sikeresen teljesítette egy Volkswagen ID.4 Amerika egyik legnehezebb tereprali versenyét. Az elektromos SUV a Norra 1000-en ért célba, mégpedig Tanner Fousttal a volánnál.
A világ első sorozatgyártott hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtású autójának második generációját néhány napja Magyarországon is bemutató Toyota bejelentette, hogy hidrogénhajtású versenymotor fejlesztésébe és tesztelésébe fogott.