Volvo EX30
Az új modell az EX30 már bevált receptjét robusztus hozzávalókkal fűszerezi, és ezáltal tökéletesen kielégíti annak az egyre népesebb ügyfélkörnek az elvárásait, akik túlmerészkednének a zsúfolt nagyvárosok határain, nem törődve az esővel, a hőséggel, vagy a mindent beborító hóval és jéggel.
„Több mint huszonöt év telt el azóta, hogy bemutattuk legelső Cross Country modellünket. A négyévszakos használatra felkészített, strapabíró járművek koncepciója mára márkánk egyik alapvető értékévé vált.” – mondta Jim Rowan, a Volvo Cars vezérigazgatója. „Svédországban kíméletlenek a telek, ám ez nem tántorít el bennünket attól, hogy kiélvezzük a csodálatos természet minden ajándékát, még ha közben mínusz 20°C-kal kell is megbirkóznunk. Ezért azt szeretnénk, ha az EX30 Cross Country ügyfelei számára nem csak egy autót, hanem egy teljes körű élményt is biztosíthatnánk.”
A városból a földutakra
Kisméretű szabadidőjárműként az EX30 Cross Country tökéletesen alkalmas a városi használatra. A tisztán elektromos modell használat közben egyáltalán nem bocsát ki káros anyagokat, hatótávolsága akár 425 km, akkumulátora pedig akár 26 perc alatt feltölthető 10-ről 80 százalékra. Emellett azonban a típus számos olyan jellemzővel is bír, amelyek révén könnyedén váltogatja természetes lakóhelyeit.
Az alapkivitelű EX30-hoz képest például megnöveltük a szabad hasmagasságot, így könnyebben birkózik meg az egyenetlen tereppel. Emellett egyedi, nagyobb kerekekkel szereltük fel, opcióként pedig akár 18 colos, vegyes (aszfalt/terep) használatú abroncs is rendelhető hozzá, ami még inkább leegyszerűsíti a rendszeres vidéki kiruccanásokat.
Az EX30 Cross Country magától értetődően összkerékhajtású, így magabiztosan birkózik meg az olyan csúszós vagy gyengébb minőségű útfelületekkel, amelyek a nagyvároson kívüli élet természetes velejáróinak számítanak.
Funkcionális és biztonságos, mint minden Volvo
Az EX30 Cross Country utastere kiemelkedően funkcionális: megtalálhatók benne mindazok az intelligens technológiai, tárolási és formai megoldások, amelyek az eredeti EX30 modellt az első pillanattól fogva népszerűvé tették. A hangszórókat eltávolították az ajtópanelekből, helyettük a műszerfalon elhelyezett soundbar gondoskodik a zenei élményről, az ajtókban pedig helyettük különösen tágas tárolórekereszeket alakítottak ki.
A két első ülés közötti sokoldalú tárolóegységből pohártartó húzható ki, amelyet használaton kívül visszatolva még több helyet szabadíthatunk fel. A vezető és az első utas között emellett a padlón is található egy nagyméretű tárolórekesz. A kesztyűtartó a középkonzol alatt kapott helyet, így a vezető és az első utas egyaránt egyszerűen hozzáférhet a tartalmához.
A hátsó üléssoron ötletes tárolódoboz található, amely a központi alagút alól húzható ki. A doboz eltávolítható és mosható, így akár szemetesként is használhatjuk. Leghátul, a csomagtérajtón praktikus „Befér?”-útmutató található, így előre meghatározhatjuk, be fog-e férni mindaz, amit magunkkal szeretnénk vinni.
Mint minden új Volvo gépkocsi, az EX30 Cross Country is beépített Google funkcionalitással rendelkezik. Így az alapfelszerelés részét képezi számos Google-termék, köztük a Google Maps, a világ egyik legkiválóbb navigációs rendszere. Így minden eddiginél könnyebben találhatunk oda akár a legeldugottabb helyekre is. Hogy télen is kellemesen meleg utastér fogadjon bennünket, a Volvo EX30 okostelefonos alkalmazásból előklimatizálható a jármű, miközben a természetet járjuk.
Az pedig magától értetődő, hogy az EX30 Cross Country pont olyan biztonságos, mint azt bármely Volvo gépkocsitól elvárnánk. „Minden eshetőségre felkészülve szigorú elvárások szerint fejlesztettük utasvédelmi biztonsági rendszereinket, ugyanakkor olyan intelligens technológiai megoldásokkal is felszereltük az autót, amelyek segítenek eleve elkerülni az ütközéseket. Fejlett fék- és kormányrásegítés segít elkerülni az ütközést a szemből érkező járművekkel, gyalogosokkal és kerékpárosokkal, a vezető éberségét felügyelő rendszer pedig figyelmezteti a sofőrt, ha elkalandozik a figyelme, vagy fáradtnak tűnik.” - írta a gyártó.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!